Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Francia Kupa: legyőzte sokkal alacsonyabban rangsorolt ellenfelét a Monaco, így a döntőbe jutott – videóval

A Francia Kupa elődöntőjében a hatalmas meglepetésre negyedosztályúként bejutó GFA74 együttese fogadta a Monaco gárdáját, akiknek meg kellett küzdeni a fináléba kerülésért.

A hazaiak sokkal alacsonyabb erőket képviselnek, azonban nem volt szabad őket leírni, ugyanis a kupában remekül meneteltek és megérdemelten vannak a legjobb négy között. A vendégek azért nem a gála kezdővel léptek pályára, de néhány név híján csak, mert azért mégis egy elődöntőről van szó. A mérkőzésen nem volt megilletődve a GFA, sőt, olyannyira nem, hogy a 20. percben Joris Cottin átadásából Alexis Peuget megszerezte a vezetést hatalmas meglepetésre (1-0). A Monaco ezt követően nagyobb nyomást gyakorolt a negyedosztályú csapatra és Bozon öngóljának (1-1), valamint Tchouameni góljával öt perc alatt fordítani tudtak, így a 32. minutumban már náluk volt az előny (1-2). A szünetre szusszanni egyet ezáltal vendég előnnyel mehettek a csapatok.

A második félidőben is végig meccsben volt a GFA, azonban a helyzetek kidolgozása nehezen ment, sőt, a vendégek megrúgták harmadik góljukat is nagyon korán, az 55. percben Fábregas passzát Wissam Ben Yedder tudta értékesíteni, ezzel eldöntve a találkozót (1-3). A hajrára a hazaiak elfáradtak, és előbb a 78. percben Fábregas (1-4), majd a 82. minutumban Golovin is betalált, ezzel beállítva az 5-1-es Monaco sikert. A döntőben a hercegségiek ellenfele a Paris Saint-Germain együttese lesz, aki a Montpellier gárdáján lépett túl büntetőkel.

GFA74 – Monaco 1-5 (1-2)
Játékvezető: R. Buquet, Helyszín: Parc des Sports (Annecy)
Gólszerzők: A. Peuget (20.) ill. Bozon (27. – öngól), A. Tchouameni (32.), Ben Yedder (55.), Fábregas (78.), A. Golovin (82.)

Videó hamarosan…