Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Újabb Barca blama hazai pályán! – Videóval!

A spanyol bajnokság 37. fordulójában eldőlt, hogy mind az FC Barcelona, mind pedig a Sevilla matematikailag is kiszállt a bajnoki aranyért folytatott versenyfutásból.

FC Barcelona – Celta Vigo 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Messi (28.) illetve Mina (38. és 89.
Kiállítva: Lenglet (83.)

Hiába szerzett vezetést a Barca Lionel Messi szezonbeli 30. bajnoki találatával, a Celta még a félidő vége előtt egyenlíteni tudott a Camp Nouban.

A katalánokat mintha megzavarta volna az a bekapott gól, ráadásul amúgy sem a leggördülékenyebb játékukból ezúttal is hiányzott az élesség és a pontosság a kapu előtt – 20-szor is próbálkoztak lövéssel Messiék, de csupán 4 alkalommal találták e la Celta kapuját….

A fordulás után, ahogy egyre fogyott az idő, érezhető volt a feszültség a Barca játékán, amely Clement Lenglet 83. percben elkövetett durva szabálytalanságában tökéletesen meg is nyilvánult – Ez volt a francia védő második sárga lapja, jogosan mehetett az öltözőbe.

(…) A slusszpoén végül csak ez után jött, ugyanis Santi Mina második találatával a 89. percben a Celta eldöntötte a találkozót, így azt is, hogy a Barca a madridi csapatok eredményétől függetlenül is kiszállt a bajnoki versenyfutásból…

Villarreal – Sevilla 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Bacca (34., 47. és 79.), G. Moreno (66.)

Nagy verést kapott az egyébként remek szezont futó Sevilla a Villarrealtól. Az andalúzok korábbi csatára, Carlos Bacca ráadásul három góllal szomorította egykori csapatát.

 

Tabella:

 

A góllövőlista élmezőnye: