Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Championship Playoff: egy-egy gól mindkét elődöntőn

A hétfő esti órákban rendezték meg az angol másodosztály (Championship) rájátszása során az elődöntő-párharcok első mérkőzéseit…

A Premier League mezőnyéből tavaly kieső Bournemouth gárdája az odavágón 1-0-s győzelmet aratott az egy évvel ezelőtt playoff-döntős Brentford ellen. A házigazda “cseresznyések” már az első félidőben is aktívabban játszottak, az ígéretes lehetőségeket azonban rendre elpuskázták. A fordulást követően az első komoly helyzet ugyan a vendégek előtt adódott, Norgaard a kapu fölé bombázott, nem sokkal később viszont a Bournemouth már eredményes tudott lenni, amikor Brooks beadását Arnaut Danjuma kapásból vágta a hálóba az 55. percben. A hátralévő bő félórában hiába próbálkoztak becsülettel a vendégek, képtelenek voltak az egyenlítésre, így a szombati visszavágónak egygólos hátrányból vághatnak majd neki.

Bournemouth – Brentford 1-0 (0-0)
Gólszerző: Danjuma (55.), ill.

A másik párharcban az egy évvel ezelőtt már ugyancsak playoff-szereplő Swansea gárdája nagy lépést tett a finálé felé a Barnsley idegenbeli, 1-0-s legyőzésével. Az összecsapáson eleinte mindkét oldalt csak kisebb kihagyott helyzeteket láthattunk, majd az első félidő hajrájához közeledve a vendégek a rutinos ghánai támadó, Andre Ayew nagyszerű megoldása után szerezték meg a vezetést. A folytatásban a Barnsley igyekezett fokozni az iramot, azonban hiába játszottak hatalmas fölényben a második etap során, Morrisék valamennyi lehetősége kimaradt, köszönhetően az ihletett formában védő Woodman kapusnak, és a walesi gárda kiválóan teljesítő védelmének. A Swansea így előnyből várhatja a szombati, hazai visszavágót.

Barnsley – Swansea 0-1 (0-1)
Gólszerző: ill. A. Ayew (39.)

A rájátszás további programja

Elődöntő: (május 22.)

Brentford – Bournemouth 13:30 (első mérkőzés: 0-1)
Swansea – Barnsley 19:30 (első mérkőzés: 1-0)

Döntő: (május 29.)

Az elődöntők nyertesei