Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Leicester City: Két korábbi kulcsember is távozik a szezon végén! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City gárdája hivatalos fórumain bejelentette, hogy Christian Fuchs távozik a szezon végén, míg Wes Morgan befejezi profi pályafutását.

Pár évvel ezelőtt Wes Morgan és Christian Fuchs is alappillérnek számított a Leicester City védelmében, és mindketten tevékeny részesei voltak a csapat eddigi legnagyobb sikerének, a 2015/16-os szezonban begyűjtött bajnoki címnek. Mostanra azonban már csak elvétve kaptak lehetőséget Brendan Rodgerstől, így várható volt, hogy mindketten távozni fognak, igaz különböző módon.

Wes Morgan 2012 januárjában csatlakozott a “Rókákhoz”, amellyel 2014-ben a másodosztályt nyerte meg, 2016-ban pedig az élvonalbeli bajnoki címet hódította el. Az elmúlt héten pedig az FA Kupa megnyerése után újabb aranyéremmel gazdagodott a gyűjteménye. A mai nap folyamán a 35 esztendős hátvéd bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul. A korábbi csapatkapitány összesen 323 mérkőzésen lépett pályára a Leicester színeiben, amelyeken 14 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

Christian Fuchs 2015 nyarán igazolt a Leicesterhez, amelynek mezét minden sorozatot figyelembe véve 152 találkozón ölthette magára. Ezeken a meccseken 3 találatot és 13 előkészítést ért el. Szerződése az idény végén lejár, így ő szabadügynökké válik.