Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie B Playoff: összejött a meglepetésdöntő

Az olasz másodosztály (Serie B) 2020-2021-es idényének rájátszásában csütörtök este kialakult a döntő párosítása, miután lejátszották az elődöntők visszavágóit…

 

Az első párharcból a Venezia a hazai 1-0-s győzelem után idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Lecce ellen, így bejutott a fináléba. A tavaly még élvonalbeli déli csapatnak győznie kellett volna a továbbjutáshoz, azonban hiába irányították a játékot és igyekeztek többet az első félidőben, a velenceiek zárt védekezésével nem tudtak mit kezdeni. Ráadásul a vendégek az első játékrész ráadásában büntetőhöz jutottak, melyet Mattia Aramu értékesített, így ők mehettek előnnyel a szünetre. A folytatásban sem változott a játék képe, a salentóiak kapujukhoz szegezték ellenfelüket, de fölényük meddőnek bizonyult. A második játékrész derekánál aztán Lucioni kiugratásából Stefano Pettinari egyenlítette ki a találkozó állását, visszahozva a leccei reményeket. Kisvártatva a nagy igyekezetben a hazaiak büntetőt harcoltak ki, azonban a rákos megbetegedéssel kezelt csapatkapitány, Marco Mancosu nem tudott élni a lehetőséggel. A Lecce hiába próbálkozott a lefújásig, képtelenek voltak bevinni a továbbjutást érő találatot, így jókora meglepetésre a Venezia készülhet a feljutásról döntő fináléra.

Lecce – Venezia 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Pettinari (65.), ill. Aramu (45+3. – büntetőből)
Továbbjutott: a Venezia 2-1-es összesítéssel

 

A másik párharcban a Cittadella háromgólos előnyt szerzett az első mérkőzésen, így bár a Monza 2-0-ra megnyerte a visszavágót, mégis a venetóiak jutottak tovább. A szezont egyértelműen a feljutás céljával kezdő Brianzoli az első játékrész során képtelen volt mit kezdeni ellenfelével, csak kihagyott lehetőségekig jutottak, így az idő előrehaladtával kezdett egyre reménytelenebbé válni a helyzetük. Brocchi mester fiai azonban nem adták fel és a szünet után a csapat legértékesebb játékosa, Mario Balotelli bevágta csapata első találatát. Mindkét csapat cserékkel próbált frissíteni, a Monza a támadójátékot, a Citta a védekezést erősítette. Az utolsó negyedórában belülre érve a hazaiak csereembere, Marco D’Alessandro a tizenhatoson belülre érve bombázott Kastrati ketrecébe, így már csak egyetlen gólra került csapata a továbbjutástól. Azonban hiába igyekeztek nagyon a hajrában, nem sikerült begyötörniük a harmadik, döntőt érő találatukat, így a Cittadella három éven belül második alkalommal jutott be a rájátszás fináléjába.

Monza-Cittadella 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Balotelli (58.), D’Alessandro (78.), ill.
Továbbjutott: a Cittadella 3-2-es összesítéssel

A rájátszás további programja

Döntő:

Cittadella – Venezia május 23., vasárnap, 21:15
Venezia – Cittadella május 27., csütörtök, 21:30

Az elődöntő és a döntő folyamán a bajnokságban előrébb végző csapat játszhatja otthon a visszavágót, és a kiemelt számára az összetett döntetlen eredmény is elegendő a továbbjutáshoz. A fináléban döntetlen esetén a Venezia jut fel jobb alapszakaszbeli helyezése révén.