Egy hónappal a tumorműtétje után újra pályán az olasz focista

Az olasz másodosztályú bajnokságban (Serie B) szereplő Lecce gárdájának csapatkapitánya a szerdai napon közösségi oldalán tett bejegyzésében vallott egészségi állapotáról…

 

A feljutásért küzdő Lecce csapatának kapitánya, Marco Mancosu március vége óta nem lépett pályára, mígnem májusban már újra szerelést ölthetett. A szerdai napon eljött az igazságnapja, és a 32 esztendős középpályás bejelentette, hogy március 26-án daganatos megbetegedés következtében megoperálták:

“Olyan világot láttam, amelyről előtte fogalmam sem volt, a szeretteim szemében ott volt a rémület. Az orvosok azt mondták, hogy vége az idényemnek, de én két hét elteltével ismét a pályán voltam. Egy hónappal a műtét után vissza kellett volna mennem Milánóba, hogy kiderüljön, szükségem van-e kemoterápiás kezelésre, de én futballozni akarok, aztán majd az idény után meglátjuk. Én máris nyertem, hogy újra a pályán lehetek.”

Mancosu egyébként alapembere a tavaly a Serie A-ból kieső gárdának, hiszen 28 mérkőzésen nyolc találatot jegyzett az idei szezonban, míg az elmúlt élvonalbeli idényben középpályás létére 14 alkalommal volt eredményes 33 pályára lépése alkalmával.