Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mégis maradhat a City távozónak hitt klasszisa – sajtóhír

Noha korábban mindenki biztosra vette a távozását, és a szigetországi sajtóban már arról szóltak a találgatások, hogy a jövőben az edzői stábban vállalhat munkát, most mégis úgy tűnik, hogy játékosként maradhat a Manchester City rutinos középpályása…

A The Times riportja értelmében a Manchester City lejáró szerződésű csapatkapitánya, Fernandinho készen áll arra, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben további egy évvel mégis meghosszabbítsa tartózkodását az angol bajnoknál.

A 36 éves brazil védekező középpályás 2013 óta áll az égszínkékek alkalmazásában, és mind a négy PL-győztes csapatnak kulcsembere volt. Fernandinho annak idején mintegy 34 millió fontért cserébe igazolt a Cityhez a Sakhtar Donyecktől. Manuel Pellegrini és Pep Guardiola is feltétel nélkül számított rá, az idei, sérülésektől tarkított idényt megelőzően, egy kivételtől eltekintve minden szezonjában legalább 30 bajnokin szerepelt.

Fernandinho minden sorozatot figyelembe véve már csaknem 350 alkalommal öltötte magára a City szerelését. Ugyanakkor az idei szezonban eddig csupán 20 bajnokin és 34 tétmeccsen számítottak rá, sérülései és bizonyára a kora miatt már kevésbé tudott annyira nélkülözhetetlen alapember lenni, mint legjobb éveiben, de azt bizonyította, hogy még mindig képes csapata hasznára lenni.