Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: kiütéses győzelemmel zárta az Inter – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) utolsó, 38. fordulójában vasárnap kora délután egy tét nélküli mérkőzést játszottak, a már biztos bajnok Inter fogadta az Udinese gárdáját, aki ugyan még előre kettő, míg hátra egy pozíciót léphet.

A Kék-feketék hiába biztos bajnokok már fordulók óta, mégsem úgy mentek ki a pályára, hogy nekik már mindegy ez a találkozó. A milánói gárda már a 8. percben megszerezte a vezetést, Ashley Young emelte át remekül Juan Mussót, aki tehetetlen volt az angollal szemben (1-0). Még az első félidőben kettőre növelte előnyét a hazai csapat, a Sensi sérülése miatt csereként beálló Christian Eriksen talált be szabadrúgásból (2-0), ezzel megnyugtató előnnyel mehettek pihenőre Antonio Conte és fiai.

A második játékrészt is szinte azonnal góllal nyitja az Inter, Marvin Zeegelaar szabálytalankodott saját tizenhatosán belül, így büntetőhöz jutottak a hazaiak, amelyet Lautaro Martínez értékesített az 55. percben (3-0). Alig kilenc minutummal később egy másik cserejátékos is feliratkozik a góllövőkhöz, Ivan Perisic szerezte az újabb találatot, amivel már-már kiütésszagú az eredmény (4-0). A 72. percben újabb cserejátékos talált be, a szezonbeli 24. gólját megszerezte Romelu Lukaku, így már hatalmas verést mérve az Udinesére (5-0). Hat minutummal később azonban megszerzi szépségtapasz találatát az Udiniese, Roberto Pereyra értékesítette a jogosan megítélt büntetőt (5-1). Az Inter ezzel a sima győzelemmel kiválóan búcsúztatta a 2020/21-es szezonját, míg az Udinese visszacsúszhat még a 15. helyre is.

Inter – Udinese 5-1 (2-0)
Játékvezető: M. Volpi, Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza (San Siro) (Milánó)
Gólszerzők: A. Young (8.), C. Eriksen (39.), L. Martínez (55. – büntetőből), I. Perisic (64.), R. Lukaku (72.) ill. R. Pereyra (78. – büntetőből)

A 38. forduló további eredményei
Szombat
Cagliari – Genoa 0-1
Crotone – Fiorentina 0-0
Sampdoria – Parma 3-0

Vasárnap
20:45 Atalanta – AC Milan (Tv: Digi Sport 1)
20:45 Bologna – Juventus (Tv: Digi Sport 3)
20:45 Napoli – Verona
20:45 Sassuolo – Lazio
20:45 Spezia – AS Roma
20:45 Torino – Benevento

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista élmezőnye