Elveszítheti egyik nagy reménységét a Barcelona! – sajtóhír

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona együttese elveszítheti egyik legnagyobb tehetségét, Ilaix Moribát a nyár folyamán, amennyiben nem tudnak megegyezni az új szerződéséről.

(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Ebben a szezonban mutatkozott be a Barcelona felnőttei között Ilaix Moriba. A 18 esztendős futballista minden sorozatot figyelembe véve 18 alkalommal ölthette magára a Barca mezét az első szezonjában, ezeken a találkozókon pedig 1 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Kiváló játékával hamar felhívta magára több topcsapat figyelmét, a katalánok számára pedig egyértelművé vált, hogy magukhoz kell láncolniuk egyik nagy reménységüket. A tárgyalások azonban a Catalunya Radio értesülései szerint nem alakulnak túl jól, Moriba képviselői ugyanis igen magas fizetési igénnyel jelentkeztek, amit a vezetőség nem hajlandó megadni. A Barcelona vezetői úgy érzik, hogy ezek a követelések és Moriba viselkedése tiszteletlen a klubbal szemben, így a távozása sincs kizárva.

Ilaix Moribát 2022 nyaráig köti szerződése a csapathoz. Amennyiben nem tudnak megegyezni, akkor még ezen a nyáron meg kell válniuk tőle, ugyanis nem szeretnék ingyen elveszíteni egyik legnagyobb tehetségüket. Moriba piaci értékét 10 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.