Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Svájc hét gólt vágott, Törökország és Írország is hozta a kötelezőt – videóval

Folytatódtak a felkészülési mérkőzések az Európa-bajnokság előtt. Svájc, Törökország és Írország is gyengébb ellenféllel találkozott és mindannyian hozták a kötelezőt: Svájc hét gólt lőtt Lichtensteinnek, az írek Andorrát, míg a törökök Moldovát győzték le. 

(Photo by Cuneyt Karadag/Anadolu Agency via Getty Images)

Svájc – Liechtenstein: 

Ahogy az várható volt, hatalmas fölényben játszott Svájc a miniállam ellen. Már az első félidőben 13 kapura lövési kísérletük volt, de gólt csak egyet szerezek. A 10. percben Mehmedi ugyan már betalált, de ezt les miatt érvénytelenítették, a vezetést viszont a 19. percben szerezték meg Gavranovic szöglet utáni fejesével. A 33. percben Gravanovic megint fejjel próbálkozott, de a labda most a keresztlécről pattant ki. A 38. percben még Shaqiri került nagy helyzetbe Omeragic beadása után, lövése azonban elkerülte a kapu jobb oldalát, és a játékrészben már nem változott az eredmény.

A második félidőben azonban beindult a gólgyártás. Először rögtön a szünet után, a 46. percben találtak be, amikor Zuber passza után Fassnacht lőtt a hálóba, majd az 57. percben Frick öngóljával már kétgólósra növelték az előnyüket a svájciak. Hatalmas fölényben futballozott a hazai csapat, ám a következő gól csak a 70. percben érkezett, ekkor ismét Fassnacht talált be, most egy szöglet utáni fejessel. A 75. percben Gavranovic duplázni tudott, négy perccel ezután pedig a mesterhármasát is meglőtte, igaz, ennél egy védőről pattant a hálóba a labda. A 83. percben Gavranovic egy negyediket is rúghatott volna, de ekkor csak a felső lécet találta el. A mérkőzés utolsó gólja a 85. percben érkezett, ekkor Fernandes lőtt erőből a kapus mellett a bal alsó sarokba. Liechtensteinnek még egy szépítésre sem volt esélye egész mérkőzésen.

Svájc – Liechtenstein 7-0 (1-0)
Gólszerzők: Gavranovic (19. 75. 79.), Fassnacht (46. 70.), Frick (57. – öngól), Fernandes (85.) ill. –
Sárga lap: – ill. –
Kiállítás: – ill. –

Törökország – Moldova: 

A játék képét tekintve nem játszott alárendelt szerepet Moldova, ám a gólig nem jutottak el. A 31. percben Damascan viszont közel járt hozzá, amikor a felugrott a védők közül és a léc alá fejelt, de a kapus bravúrral védett. A 36. percben viszont már a törökök próbálkoztak, de Yazici lövése elkerülte a bal oldalát. Végül egyik csapat sem szerzett gólt az első játékrészben.

A második félidőben már jobban kihasználták a helyzeteiket a törökök, és az 58. percben a vezetést is megszerezték. Calhanoglu tette oda a labdát messziről Yilmaz elé, aki megindult befelé, majd hatalmas bombát zúdított a kapu közepébe. A 60. percben Karaman is betalált, de ezt a találatot a játékvezető les miatt érvénytelenítette. A meccset végül a 77. percben zárták le a hazaiak, amikor Ünder kapott kiváló labdát, amit a kapus mellett a kapu bal alsó sarkába lőtt. Moldova erre már nem tudott válaszolni, így az eredmény sem változott már a lefújásig.

Törökország – Moldova 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Yilmaz (58.), Ünder (77.) ill. –
Sárga lap: – ill. Damascan (39.)
Kiállítás: – ill. –

Andorra – Írország:

Bejött a papírforma, Írország sokkal jobban játszott Andorra ellen. Már az első félidőben hatalmas fölényben voltak az írek, ezzel azonban nem tudtak mit kezdeni, és semmit nem tudtak belőni a kapuba.

Hiába dominált Írország, a vezetést mégis Andorra szerezte meg az 52. percben Vales révén. Az örömük azonban nem tartott sokáig, mivel az 58. percben Parrot góljával egyenlítettek a vendégek, aki a 61. percben megduplázta találatai számát és a vezetést is megszerezte a csapata számára. Innen már beindultak az írek, a 84. percben még Knight is betalált, de a mérkőzést Horgan zárta le a 90. percben.

Andorra – Írország 1-4 (0-0)
Gólszerzők: Vales (52.) ill. Parrott (58. 61.), Knight (84.), Horgan (90.)
Sárga lap: – ill. –
Kiállítás: – ill. –