Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: A Ligue 1-ben köthet ki a mellőzött sztár! – Sajtóhír

Sajtóértesülések szerint az FC Barcelona szerelését a nyáron akár még az Olympique Marseillére is cserélheti Philippe Coutinho.

A mögöttünk hagyott idény nagy részét sérülés miatt kihagyó 28 esztendős brazillal a jelek szerint továbbra sem számol majd Ronald Koeman vezetőedző. A spanyol sportsajtó szerint éppen ezért Coutinho az egyik olyan játékos, akim nagy valószínűség szerint távozik majd a Camp Nouból.

A korábbi Liverpool -és Inter játékos esetében átigazolási pletykákból eddig sem volt hiány, ez a sor pedig csak folytatódott most az Olympique Marseille nevével.

Az OM-nél vezetőedző kérésére nagyon szeretnék megszerezni Coutinhot, akinek magas fizetése, valamint még a sok hányadtatás után is a jelenleg 40 millió euróra (forrás: transfermarkt.de) taksált piaci értéke azért problémát jelenthet a francia kikötővárosban.

A spanyol sajtó szerint a két klub a közeljövőben egyeztet majd a lehetőségekről. Jorge Sampaoli vezetőedző állítólag nagyon  szorgalmazza Coutinho megszerzését… A Marca című sportnapilap meg is jegyzi írásában, hogy a fentebb említett anyagiak miatt például egy kölcsönszerződés egyáltalán nem elképzelhetetlen.

A nyári átigazolási szezon lényegében mindenütt megnyitotta már kapuit, így kíváncsian várhatjuk a fejleményeket Coutinho jövőjét illetően is.