Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Abbahagyja a legendás uruguayi támadó – HIVATALOS

Noha a tavasszal igazolt le pályafutása harmincadik különböző csapatához, pénteken az utolsó profi mérkőzését játssza a vb-negyedik helyezett uruguayi válogatott ikonikus támadója…

(Photo by Guillermo Legaria/LatinContent via Getty Images)

Az elnyűhetetlen uruguayi csatár, Sebastián Abreu 44 esztendősen úgy döntött, hogy befejezi pályafutását, miután jelenleg a brazil alacsonyabb osztályokban játszik.

Abreu az 1995 óta tartó karrierje során 11 ország harminc csapatában fordult meg, profi szinten való 28 különböző klubcsapatban való szereplésével ért el Guinness-rekordot, mivel mostani és az egyik korábbi brazil klubját hivatalosan nem számolják, mert azok nem tagjai az adott ország négy legmagasabb osztályának.

Abreu korábban 70 alkalommal lépett pályára az uruguayi válogatottban, tagja volt a 2010-es világbajnokságon az elődöntőig menetelő Celestének, és a teljesség igénye nélkül számtalan uruguayi, brazil, argentin vagy chilei klubcsapat mellett fénykorában megfordult például Spanyolországban, Görögországban, Izraelben, Mexikóban és Salvadorban is.

“Mindig is az volt a vágyam, hogy futballozhassak. Nem akartam bekerülni a Rekordok Könyvébe. Sosem akartam a legtöbb csapatnál megforduló játékos lenni. Még mindig futballozom, még mindig van bennem lendület, még mindig vágyom az öltözők hangulatára, a gólokra. Az idő múlik, de még mindig azt mondom: minden lehetőséget meg kell ragadni. Büszke vagyok rá, hogy még mindig vannak klubok és edzők, akik látják bennem a lehetőséget”

– jegyezte meg néhány évvel ezelőtt az egyik éppen aktuális átigazolása kapcsán.