Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: Lukaku vezérletével simán nyertek a belgák! – videóval

Az Európa-bajnokság B csoportjának és a torna egyik fő esélyesének számító Belgium is megkezdte szereplését. Romelu Lukakuék könnyedén felülmúlták az oroszokat, akik védelmi hibákkal is megkönnyítették ellenfelük helyzetét. Végül nagyon sima, 3-0-s győzelemmel kezdett Roberto Martinez csapata.

(Photo by Joosep Martinson – UEFA/UEFA via Getty Images)

Nem tudott meglepetést okozni az orosz válogatott a belgák számára, sőt inkább saját magukat lepték meg a komoly védelmi hibáikkal, amit a világranglista éllovas kegyetlenül ki is használt. A 10. percben az első védelmi megingást kihasználva Lukaku megszerezte a vezetést, ami után klubtársának, Christian Eriksennek üzent, 1-0! Az oroszok ezt követően közel jártak az egyenlítéshez, de Fernandes fejese középre tartott, így Courtois hárítani tudott. Nagyjából ez az egy komoly esély adódott Cherchesovék előtt, a belgák ugyanis végig irányították az első 45 percet és több komoly lehetőséget is kidolgozták. A 34. minutumban aztán a csereként beálló Meunier is a hálóba talált, miután Shunin kapusról kijött a játékszer, 2-0! A szünetre így magabiztos és teljesen megérdemelt előnnyel vonulhattak a belgák.

A második játékrészben egy jóval támadóbb felfogású orosz válogatott lépett pályára, de tény, hogy a belgák is visszavettek az iramból. Igazán komoly helyzetbe így sem tudtak kerülni Dzyubáék, de Hazardék eldugták a labdát, és kényelmesen levezényelték a mérkőzés második felét. A 87. percben végül ismét megvillantak a belgák, Meunier kiugratását Lukaku könyörtelenül értékesítette, 3-0! Összességében nagyon simán, félgőzzel és az orosz védelmi hibáknak köszönhetően könnyed sikerrel kezdte a tornát Belgium.

Belgium – Oroszország 3-0 (2-0)
Helyszín:
Gazprom Aréna Nézőszám: 30500 Vezette: A. Lahoz
Gólszerzők: Lukaku (10., 87.), Meunier (34.) ill. –
Sárga lapok:ill.-
Kiállítás: – ill. –

Belgium: Courtois – Vertonghen (Vermaelen 76.), Boyata, Alderweireld – T. Hazard, Tielemans, Dendoncker, Castagne (Meunier 27.) – Carrasco (Praet 77.), Lukaku, Mertens (Hazard 72.) Szövetségi kapitány: Roberto Martinez

Oroszország: Shunin – Fernandes, Semenov, Dzhikiya, Zhirkov (Karavaev 43.) – Ozdoev, Barinov (Diveyev 46.), Zobnin (Mukhin 63.), Golovin, Kuzyayev (Cheryshev 30., Miranchuk 63.) – Dzyuba Szövetségi kapitány: Stanislav Cherchesov

A mérkőzés összefoglalója:

A B-csoport jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: