Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Mint arról beszámoltunk, a felkészülési mérkőzések során megsérült a francia válogatott támadója, Karim Benzema. A 33 esztendős csatár most egy nyilatkozatában megerősítette, hogy jól érzi magát és kész a játékra.
(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)
Benzemát a Bulgária elleni felkészülési mérkőzésen kellett lecserélni, miután a jobb combját fájlalta. A későbbi orvosi vizsgálatok során megállapították, hogy a támadó sérülése nem súlyos, 2-3 napos pihentetés után ismét edzésbe állhat. A 33 esztendős játékos mostanra már megkezdte a tréningeket és pozitív hírekről számolt be a legutóbbi interjújában:
A tegnapi edzésen már részt vettem és jól ment a játék. A lábammal minden rendben, nem érzek fájdalmat, úgyhogy 100%-ban készen állok a meccsekre. Alig várom, hogy Mbappéval játszhassak, ő egy olyan karakter, aki fiatal kora ellenére képes megváltoztatni a mérkőzéseket.
A francia válogatott a magyar nemzeti csapattal egy kvartettben, az F-jelűben szerepel. Benzemáék először kedden lépnek pályára, ahol Németországgal csapnak össze.
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…