Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Tottenhamtől távozó hátvéddel erősített a PL újonc! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő újonc Watford gárdája a hivatalos fórumain jelentette be, hogy megszerezték a Tottenhamnél kegyvesztetté váló Danny Rose játékjogát.

(Photo by Marc Atkins/Getty Images)

Tizennégy év után távozott a Tottenham Hotspur együttesétől Danny Rose. A 30 esztendős futballista az élvonalba frissen feljutó Watford gárdájánál folytatja pályafutását, ahol két évre kötelezte el magát. Rose szerepelt már korábban a Watfordnál, 2009 márciusa és májusa között 6 meccsen, amikor a “Sarkantyúsok” kölcsönadták őt.

A balhátvéd pályafutása során többször is szerepelt kölcsönben, hiszen megjárta a Watford, a Peterborough, a Bristol City és a Sunderland együttesét is. Állandó helyet a 2013/14-es szezonban tudott kiharcolni magának a Spurs keretében, amelynek színeiben 214 mérkőzésen 10 gólt és 29 gólpasszt jegyzett, valamint kétszer a Premier League-idény álomcsapatába is beválasztották. A 2019/2020-as szezonban egyre kevésbé számoltak vele, ezért kölcsön is adták, később pedig megromlott a viszonya a csapat vezetőivel, így az előző idényben egyszer sem lépett pályára. Szerződése lejártával ingyen szerezte meg őt a Watford.