Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szoboszlai nyomdokaiba léphet az MTK fiatalja

Az MTK U19-es csapatával idén bajnokságot nyerő, 16 éves, U17-es válogatott Kovács Patrik az osztrák Red Bull Salzburgban folytatja a pályafutását – adta hírül az EM Sports Consulting. 

Kovács Patrik tavaly nyáron igazolt a Ferencváros utánpótlásából az MTK-hoz, a kék-fehéreknél a 2020-2021-es idényben három korosztályban, az U16-os, az U17-es és az U19-es bajnokságban is pályára lépett. Utóbbi együttessel bajnok lett. A 16 éves, U17-es válogatott balhátvéd már edzett is az MTK első csapatával, de pályára még nem lépett az első csapatban, és már nem is fog, mert kivásárolja őt profi szerződéséből az osztrák Red Bull Salzburg.

„Tavaly nyáron nagy tervekkel érkeztem az MTK-hoz, az azóta eltelt időszakban rengeteget kaptam a klubtól. Készülhettem a felnőttcsapattal és óriási élmény volt megnyerni az U19-es bajnokságot is. Bár hosszú távú szerződést kötöttünk a klubbal, de kaptam az élettől egy olyan lehetőséget, amit nem szerettem volna visszautasítani. Hálás vagyok a klub vezetőinek, amiért lehetővé tették számomra, hogy kövessem az álmaimat” – nyilatkozta az MTK hivatalos honlapjának Kovács Patrik.

Kovács Patrik mellett jelenleg öt magyar játékos tartozik a korábban Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató klub kötelékébe: Bukta Csaba, Major Sámuel, Berki Marcell, Janó Zétény és Tóth Balázs.