Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megegyezett a városi riválissal a Milan távozója – sajtóhír

Amellett, hogy Gianluigi Donnarumma orvosira ment a PSG-hez, még nincs vége az AC Milant érő hétfői csapásoknak, ugyanis egy másik lejáró szerződésű játékos sorsa is megpecsételődni látszik…

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

A La Gazzetta dello Sport megalapozott értesülései szerint az Inter csapata megegyezett az AC Milan lejáró szerződésű irányítójával, a szabadon igazolhatóként érkező Hakan Calhanoglu egyértelműen Christian Eriksen pótlása érdekében érkezhet a Nerazzurrihoz.

A 27 éves török karmester 2017-ben mintegy 20 millió euró ellenében igazolt át a milánóiakhoz a Bayer Leverkusen gárdájától, ám sokáig úgy tűnt, hogy merő kudarc lesz számára az olasz kaland. Az állandó játéklehetőség ellenére Calhanoglu számára az első két szezon mérsékelten sikerült, és rendszerint számtalan kritikával kellett szembenéznie. Az első két éve alatt minden sorozatot figyelembe véve még így is összehozott 12 találatot, majd a 2019-2020-as szezon meghozta számára az áttörést, amikor 38 fellépés alatt 11 gólig jutott.

Calhanoglu valósággal megtáltosodott az előző kiírásban, különösen Stefano Pioli – és Zlatan Ibrahimovic – érkezése óta, és túlzás nélkül állíthatóan a csapat húzóemberei közé emelkedett. Az aktuális idényben 33 bajnokin és összesen 44 tétmérkőzésen lépett pályára, minden sorozatot figyelembe véve kilenc találatot jegyzett.