Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Újabb mérföldkőhöz érkezik a liga! – Hivatalos!

Az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) fejlődését és előretörését jól jelzi, hogy egy újabb, nagyszabású reformot jelentettek be.

A liga hivatalos kommünikéje értelmében ugyanis 2022-től (március – december ütemezésben) bevezetne egy amolyan másodosztálynak számító, profi bajnokságot, amelynek a célja hogy a fiatal, akadémiákról kikerülő játékosok fejlődését segítse.

A bejelentésből az is kiderül, hogy az MLS célja az is, hogy a ligában szereplő összes franchise 2023-ra saját második csapatot versenyeztessen.

“Hiányzó láncszemnek tartottuk, hogy a fiatal játékosaink, a legmagasabb szinten eddig nem feltétlenül juthattak az égetően szükséges játékperekhez. Ez most változhat! Szeretnénk az ő fejlődésüket tovább segíteni. Bízom benne, hogy ebben a bajnokságban minden klub el is indul majd!” – Kommentálta a bejelentést az MLS elnöke és komisszár-helyettese, Mark Abbott.

A hírek szerint elsőre legalább 20 csapatosra tervezik az új bajnokságot, amelynek hivatalos nevét egyelőre még nem döntötték el.