Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: “Igazi hősökkel dolgozhatok!”

Andriy Shevchenko érthető módon nem fogta vissza érzelmeit azok után, hogy Ukrajna, története során először ott lesz az Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

 

(Photo by Robert Perry – Pool/Getty Images)

Mint ismert,Ukrajna drámai mérkőzésen, egy 121. percben szerzett góllal győzte le Svédországot.  Keleti szomszédunk szövetségi kapitányát, Andriy Shevchenkot el is ragadtatták az érzelmei a meccset követő sajtótájékoztatóján.

“Köszönök mindent a játékosoknak! Igazi hősök, mindannyiunk hősei! Abszolút megérdemlik az egész ország szeretetét, hiszen elképesztő teljesítményt nyújtottak, páratlan alázattal.” – Kezdte a korábbi Aranylabdás klasszis.

“Mindkét csapat nagy meccset játszott. Óriási volt a küzdelem a pályán, hiszen senki nem akart veszíteni. Pontos tervvel készültünk a találkozóra, hiszen tisztában voltunk az erényeinkkel. A széleket nem akartunk sok teret hagyni az ellenfélnek, Yarmolenko pozícióját is megváltoztattuk. Hogy hatékonyak lehessünk, ahhoz elengedhetetlen volt a középpályásaink óriási munkája. Ugyan nem mindig a mi kezünkben volt az irányítás, talán többször is kicsúszott onnan, mint kellett volna, de ettől még úgy hiszem, működött a tervünk.” – Értékelte a pályán látottakat Shevchenko.

Sok kritikát kaptunk a csoportmeccsek után, amelyek miatt nehezebb is volt koncentrálnunk. Persze elismerem, nem úgy játszottunk, ahogyan azt mi is elvárjuk magunktól. Most viszont mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy Ukrajnának és egész Európának megmutattuk, hogy igen is komolyan számolni kell velünk! Történelmi dolgot vittünk véghez! Szeretném, ha mindenki kiélvezné ezt a sikert, ünnepelne, hiszen egyszer élünk, az ilyen pillanatokat igen is ki kell élvezni!” – Jegyezte még meg a korábbi klasszis csatár, akinek szavaiból kitűnik, hogy minden nagy nyomás nélkül készülnek az angolok elleni, szombati (21:00) negyeddöntőre.