Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: A hosszabbítás ráadásában lőtt góllal Ukrajna a legjobb nyolc között! – videóval

A nyolcaddöntők zárásaként Svédország és Ukrajna csapott össze egymással, hogy eldöntsék ki lesz Anglia ellenfele a negyeddöntőben. A rendes játékidőben nem tudtak dűlőre jutni a felek, és úgy nézett ki, hogy a kétszer 15 perces ráadásban sem születik döntés, de a 121. percben gólt szereztek az ukránok, így ők játszhatnak Angliával a legjobb 8 között!

(Photo by Andrew Milligan/PA Images via Getty Images)

Egyik csapat sem a támadójátékáról vált híressé az Európa-bajnokság csoportkörében, mégis igen sok helyzetet hozott a találkozó első 30 perce. A mérkőzést a svédek kezdték aktívabban, de az első komoly kísérlet az ukránok dolgozták ki, Yarmolenko lövését viszont nagy bravúrral védeni tudta Olsen. Ezt követően Isak távoli lökete kerülte el kevéssel Buschan portáját. A 27. minutumban aztán előnybe kerültek Shevchenkóék. Yarmolenko átadását Zinchenko zúdította kapura, Olsen bele tudott kapni a lövésbe, de a labda utat talált a hálóba, 0-1! Pár perccel később összejött majdnem az egyenlítés Larsson révén, aki megpróbálta meglepni az ukrán kapust egy szabadrúgásánál, viszont Bushchan időben kapcsolt és visszaért a kapu másik oldalába. A félidő lefújása előtt viszont már ő is tehetetlen volt. A 43. percben Forsberg lövése pattant meg az egyik védő sarkán, ami így a hálóban kötött ki, 1-1!

A második játékrész első komoly lehetősége az ukránok előtt adódott, miután Sydorchuk lövésénél a kapufa mentette meg a svédeket. 1 perccel később viszont már Zinchenkoék hálálkodhattak a kapufának, ugyanis az Isak vezette ellentámadás végén Forsberg lőhetett, ami a lécen csattant. A 66. percben Bushchan nagy bravúrjára volt szükség, aki Kulusevski lövését tolta kapu fölé. A 69. minutumban Forsberg másodszor is eltalálta a kapufát, 17 méterről leadott lövését ezúttal a felsőléc hárította. Ezt követően már mindkét csapat inkább elkönyvelte magában a hosszabbítását, egyik fél sem mert túl nagy kockázatot vállalni. Az utolsó pillanatokban még Zabarnyi mentett hatalmasat Kulusevski lövésénél, minden bizonnyal így góltól megmentve csapatát. Összességében többet tett a győzelem megszerzéséért Svédország a rendes játékidőben, de nem tudott újabb gólt szerezni, így jöhetett a kétszer 15 perces ráadás.

A hosszabbítás nem kezdődött túl jól a svédek számára, ugyanis a 98. percben Danielson nagyon csúnya szabálytalanságát követően emberhátrányba kerültek. A középhátvéd a csereként beálló Besedint tarolta le, aki az eset után nem is tudta folyatni a játékot. A ráadás második felében próbálkoztak az ukránok a győzelem kiharcolása érdekében, de nem tudták áttörni a “sárga falat”, valamint számtalan alkalommal állt a játék sérülések miatt, így nem igazán lehetett folyamatos futballról beszélni. A hosszabbítás hosszabbításában aztán gólt szerzett Ukrajna! A 121. percben Dovbyk bújt ki két védő közül és fejelt a hálóba, 1-2! Az utolsó pár percben már nem történt semmi, így Ukrajna készülhet az Anglia elleni összecsapásra.

Svédország – Ukrajna 1-2 (h.u.) (1-1)
Helyszín:
Hampden Park (Glasgow) Vezette: D. Orsato
Gólszerzők: Forsberg (43.) ill. Zinchenko (27.), Dovbyk (120+1.)
Sárga lapok:
Kulusevski (70.), Forsberg (85.), ill. Yarmolenko (79.), Dovbyk (120+1.)
Kiállítás: Danielson (98,) ill. –

Svédország: Olsen – Augstinsson (Bengtsson 83.), Danielson, Lindelöf, Lustig (Krafth 83.) – Forsberg, Ekdal, Olsson (Helander 101,), Larsson (Claesson 97.) – Isak (Berg 97.), Kulusevski (Quaison 97.) Szövetségi kapitány: Janne Andersson

Portugália: Bushchan – Karavaev, Zabarnyi, Kryvtsov, Matviienko – Sydorchuk (Bezus 118.), Stepanenko (Makarenko 95.), Zinchenko – Shaparenko (Malinovsky 61.), Yaremchuk (Besedin 91., Tsygankov 101.), Yarmolenko (Dovbyk 106.)  Szövetségi kapitány: Andriy Shevchenko

A mérkőzés összefoglalója:

A nyolcaddöntők eredményei:

Szombat:
Wales 0-4 Dánia
Olaszország 2-1 (h.u.) Ausztria

Vasárnap:
Hollandia 0-2 Csehország
Belgium 1–0 Portugália

Hétfő:
Horvátország 3–5 (h.u.) Spanyolország
Franciaország 3–3 (4-5 b.u.) Svájc

Kedd:
Anglia 2–0 Németország
Svédország 1–2 (h.u.) Ukrajna