Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: Yan Sommer, a svájci hős!

A Borussia Mönchengladbach 32 esztendős hálóőre a szó legszorosabb értelmében mindent megtett hazája sikeréért Spanyolország ellen is, ahogyan mondani szokás, nem rajta múlott Svájc búcsúja a legjobb 8 között.

(Photo by Alexander Hassenstein/Getty Images)

A rutinos kapus képességeit soha, senki sem vitatta, Sommer ezen az Európa-bajnokságon pedig be is bizonyította, hogy miért.

A figyelmet elsősorban az egyenes kiesés szakaszban magára irányító kapus már Franciaország ellen is hősies védéseket mutatott be, kiegészítve ezt azzal, hogy kivédte Kylian Mbappé sorsdöntő büntetőjét is.

A negyeddöntőben erre a teljesítményre tett rá még egy lapáttal a kapus, aki 10 (!) védést is bemutatott a büntetőpárbajig, ami a legtöbb az idei tornán!

Hosszasan elemezhetnénk, bizonygathatnánk azt, hogy Sommer mennyire is kiváló volt ezen az Európa-bajnokságon, ugyanakkor talán spanyol kollégája, a meccs legjobbjának megválasztott Unai Simon szavai tökéletesen megteszik ezt helyettünk.
“Örülök a díjnak, de őszinte leszek, azt hiszem Yan Sommert illeti igazán!” – Azt a Yan Sommert, akit sokan kikiáltottak a torna kapusának, ugyanakkor könnyen lehet, hogy hivatalosan mégsem fog odakerülni, Svájc ‘korai’ búcsúja miatt.

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Squawka Football (@squawkafootball) által megosztott bejegyzés