Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: Uzuni mesterhármassal biztosította be a Fradi továbbjutását

A Ferencváros kényelmes előnnyel várta az idegenben lejátszott Prishtina elleni visszavágót a Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójában. Bár az első percekben a hazaiak veszélyeztettek inkább, a második félidőre megtalálta a játékát a Fradi, és végül egész könnyen nyerte meg a mérkőzést és érte el a továbbjutást. Ráadásul a csapat mindhárom gólját Myrto Uzuni szerezte. 

 

Nagyon jól kezdte a mérkőzést a Prishtina, több helyzetük is volt az elején. Már rögtön a 3. percben Mankenda adta be a labdát középre, amit John elől éppen csak el tudott fejelni Blazic. Ezt követően Krasniqi lőtt kapura 18 méterről, amit balra vetődve védett a kapus. A 7. percben John indult meg a bal oldalon, majd Kryeziu a bevetődő Mmaeelába lőtt, a kipattanót pedig Mici adta be újra, amit a léc fölé fejelt John. A Fradi védekezni kényszerült, még a támadók is hátra zártak. Szükség is volt rá, hiszen olyan helyzeteik voltak a hazaiaknak, mint a 16. percben, amikor John teljesen üresen állva a léc fölé fejelte Krasniqi beadását. A 22. percben végre magyar helyzet is érkezett, amikor Tokmac visszapasszolt Mak elé, aki a kapu fölé lőtt. A 25. percben Uzuni szögletét Mmaee a kapu rövid sarka mellé fejelte, de nem centikkel, hanem méterekkel. A következő helyzetig a 37. percig kellett várni, ekkor Tokmac passzolt laposan Mmaee elé, aki a bal alsót vette célba, de vetődve védett Nika. A 43. percre még jutott egy szabadrúgás, amit Uzuni lőtt el 22 méterről, ám a labda megpattant a sorfalon, az ezt követő szöglet után pedig Civic a bal alsó mellé lőtt, és ezzel le is zárult az első játékrész.

A második félidőt már sokkal jobban kezdte a Ferencváros, hiszen a 49. percben vezetést szerzett a magyar csapat. Tokmac indította Uzunit, aki nagyjából hét méterről a kapus lába között a kapu közepébe lőtt. Ez kicsit felkorbácsolta a koszovóiakat, és az 56. percben Kryeziu az ötös sarka elé érve kapura lőtt, a labda pedig a becsúszó Civic bal combjáról a jobb oldali kapufára pattant. Végül a 67. percben ki is tudott egyenlíteni a Prishtina: Shabani szöglete után a csereként beállt Hoti középről a bal alsóba fejelt. Egy perccel később ráadásul a vezetést is megszerezhették volna, amikor Mankenda már épp lőtt volna, de egy zseniális becsúszással Mmaee menteni tudott az utolsó pillanatban. Egy-egy kisebb támadás és helyzet után a 80. percben a Fradi ismét vezetést szerzett: Civic adta be a labdát középre Uzuninak, aki a kapus elől három lépésről a kapu közepébe lőtt. Amit a 82. percben még elvétett Uzuni, a 86. percben már nem, így az albán támadó mesterhármast szerzett: Uzuni passzát Tocmak lőtte kapura, de ezt még védte Nika, a kipattanó viszont az albán csatár elé került, aki éles szögből a kapu jobb sarkába lőtt, és ezzel lezárta a mérkőzést.

FC Prishtina–Ferencváros* 1-3 (0-0) Összesítésben: 1-6
Helyszín:
Fadil Vokrri Stadion (Pristina) Vezette: Laurent Kopriwa (luxemburgi)
Gólszerzők:
Hoti (67.) ill. Uzoni (49. 80. 86.)
Sárga lap: Boshnjaku (42.) ill. Somália (64.)
Kiállítás: – ill.

FC Prishtina: Nika; B. Krasniqi, Zyba (Hoti, 52.), Bekteshi, Mici; Lilaj (Bardhoku, 64.), Boshnjaku, E. Krasniqi; Mankenda, John (Shabani, 60.), Kryeziu. Vezetőedző: Zekirija Ramadani

Ferencváros: Dibusz; Wingo, S. Mmaee, Blazic, Civic; Somália (Vécsei, 69.), Haratin; Uzuni (Redzic, 88.), Tokmac (Baturina, 89.), Mak (Zubkov, 61.); R. Mmaee (Sigér, 70.). Vezetőedző: Peter Stöger