Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Anglia: továbbra is nagy a csalódás az elveszített Eb-döntőt követően!

A szigetországban vannak akiket jobban, vannak akikeket kevésbé viselt meg az Olaszország ellen büntetőkkel, a Wembley-ben elveszített Európa-bajnoki finálé. Egy biztos, a csalódottság általánosan érezhető még mindig Angliában, nem volt ez másképp Chris Waddle esetében sem. 

A korább angol válogatott kiválóság szerint ugyanis a nemzeti csapat egy olyan sanszot szalasztott el, amire könnyen lehet, hogy megint nagyon sokat kell majd várnia.

“Úgy gondolom, roppant tehetséges csapatunk van. Könnyen ki tudnánk állítani két olyan tizenegyet, amely bárkinek problémákat tudna okozni. A játékosok fiatalok, még sokat fejlődhetnek, talán egyedül az szól ellenük, hogy még nincs annyi tapasztalatuk a nemzetközi szinten.” – Idézi a Stats Perform a korábbi 62-szeres válogatott játékost.

“Apróságokban kellene már csak javulnunk. Talán a mostani tornán még túl naivak voltunk, talán cserélhettünk volna előbb a döntőben, és a büntetőket is lehet, hogy másképp kellett volna leosztanunk… Ettől eltekintve, Angliának összességében jó tornája volt. Az Eb előtt sokan az elődöntőbe jutást jelöltük ki célként ,ezt túlszárnyalta a csapat.” – Folytatta Waddle, elemezve röviden az angolok Európa-bajnokságát.

“Ha már lejutsz egy döntőbe, meg akarod nyerni azt. Mivel ez nem sikerült, érthető a csalódottság. A válogatott Gareth (Southgate) vezetésével hosszú utat tett meg, hogy eljuthasson idáig. Szép jövő várhat a csapatra, Gareth munkáját sem hinném, hogy sokan megkérdőjelezik, de ettől függetlenül elszalasztottunk egy nagy esélyt, ráadásul hazai pályán, egy olyan esélyt, amely könnyen lehet, hogy nem adatik meg újra!” – Tette még hozzá Chris Waddle, akinek gondolataival vélhetően sok angol szurkoló osztozni fog.