Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Az Olasz Labdarúgó Szövetség szakbizottsága közölte, hogy Christian Eriksen, az Internazionale középpályása csak akkor térhet vissza a pályára az Inter színeiben, ha már nem lesz szüksége a szívébe beépített defibrillátorra.
(Photo by Oliver Hardt – UEFA/UEFA via Getty Images)
A dán labdarúgó az Európa-bajnokság Dánia–Finnország mérkőzésén esett össze, ami után újra kellett éleszteni és végül egy beültethető defibrillátort is kapott. A Serie A-t is felügyelő szakértők szerint Eriksen csak abban az esetben folytathatja pályafutását, ha bebizonyosodik, hogy ennek semmilyen egészségügyi kockázata nincs. Ehhez viszont átfogó vizsgálatokat kellene végezni, amelyekhez el kell távolítani a testébe beültetett defibrillátort.
A defibrillátor eltávolításához viszont Eriksen orvosai vélhetően nem fognak hozzájárulni. Morten Boesen, a dán válogatott csapatorvosa korábban azt nyilatkozta, hogy az eszközre mindenképp szükség van az esetleges szívritmuszavarok miatt és ezzel kapcsolatban eddig az összes szakorvos hasonlóan nyilatkozott.
Az Ajax és a holland válogatott védője, Daley Blind egyébként másfél éve egy ehhez hasonló defibrillátorral játszik, amelyet egy szívizomgyulladáshoz kötődő műtét után kapott. Neki egy alkalommal, tavaly augusztusban volt problémája emiatt, amikor az eszköz rövid időre leállt és rosszul lett a pályán. Ennek ellenére Blind idén bekerült a holland keretbe és végigjátszotta Hollandia meccseit az Eb-n.
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…