Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Hihetetlen jelentek szemtanúi lehettek a Dánia – Finnország Eb-mérkőzés nézői az első félidő hajrájában. Christian Eriksen összeesett, újra kellett éleszteni, a mérkőzést felfüggesztették.
(Photo by Martin Meissner – Pool/Getty Images)
A dánok középpályása, Christian Eriksen összeesett a pályán, nem volt ellenfél a közelében, furcsán mozgott és hirtelen összeesett a 43. percben, amikor éppen labdát kapott. A berohanó orvosi stáb a pályán szívmasszást alkalmazott. A játék azóta is áll, paravánnal vették körbe Eriksent, akit a csapattársai is körbeálltak és közben bevittek az öltözőbe, az életéért küzdenek. A mérkőzést felfüggesztették, a rendelkezésre álló friss információkról amint lehet beszámolunk.
Frissítés: Sajtóhírek szerint Eriksen állapotát stabilizálták, úgy szállították el a stadionból. Készült olyan kép is, amikor levitték a pályáról, melyen már felemelte a fejét és a kezét.
Getty Images official picture. Christian Eriksen seems conscious. All prayers and thoughts with Chris and his family ❤️🙏🏻🇩🇰 pic.twitter.com/93PUM59ruZ
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) June 12, 2021
Az UEFA közben tweetelt: 19.45-re ígérnek tájékoztatást a történtekről, a folytatásról, de azt is hozzáteszik, a játékos állapotát stabilizálták, kórházba szállították.
Following the medical emergency involving Denmark’s player Christian Eriksen, a crisis meeting has taken place with both teams and match officials and further information will be communicated at 19:45 CET.
The player has been transferred to the hospital and has been stabilised.
— UEFA (@UEFA) June 12, 2021
Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!