Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: nyert a Man. City, nem bírt ellenfelével a PSG! – videóval

A Pep Guardiola által irányított Manchester City tartalékos hadrendben is győzni tudott a Preston ellen, míg a PSG nem bírt a Sevillával…

(Photo by Jan Kruger/Getty Images)

Manchester City – Preston 2-0 (1-0)
Gólszerzők:
Mahrez(25.), Edozie(64.) ill.

A Manchester City kezdőjét tekintve egyértelműen a védelem volt a legerősebb, de a középpályán és a támadó sorban is akadt egy-egy nagyobb név. Az egyik ilyen Mahrez volt, aki a 25. percben vezetéshez juttatta a Cityt, majd a végeredményt a csereként beállt mindössze 18 esztendős Edozie állította be a 64. minutumban. 

A mérkőzés összefoglalója:

Sevilla – PSG 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Rakitic(40.), Oscar(63.) ill. Icardi(48.), Nagera(88.) 

A Sevilla kétszer is megszerezte a vezetést a PSG ellen, de a francia sztárcsapat mindkét alkalommal fel tudott állni. A mérkőzés első gólját Rakitic szerezte büntetőből, majd a fordulás után Icardi révén gyorsan egyenlítettek a párizsiak. A 63. percben aztán Oscar találatával újra előnybe került a Sevilla, a 88. minutumban pedig Nagera hozta ismét döntetlenre az állást. 

A mérkőzés összefoglalója: