Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tokió 2020: hosszabbításban kiestek a britek

A csoportkör küzdelmeinek lezárása után a pénteki napon már a negyeddöntőket rendezik meg a tokiói olimpiai játékok női labdarúgótornáján…

(Photo by Atsushi Tomura/Getty Images)

Akárcsak az első negyeddöntőben, a másodikon is az előzetesen esélytelenebbnek tartott csapat jutott, tovább, mivel Ausztrália hosszabbításban 4-3-ra legyőzte Nagy-Britannia válogatottját Kashimában. Ugyan már az első félidőben is mezőnyfölényben játszott az esélyesebb együttes, képtelenek voltak magukhoz ragadni az előnyt. A kihagyott lehetőségek pedig megbosszulták magukat, hiszen a 35. percben az ausztrál válogatott első valamire való lehetőségét kihasználva, a Tottenhamben játszó Alanna Kennedy találatával lépéselőnybe került. A félidei 0-1-es eredményt követően a brit válogatott a folytatásra még inkább fokozta az iramot, és Ellen White tíz percen belül szerzett két góljával a maguk javára fordították a mérkőzés állását. Az ausztrálok azonban nem adták fel és a rendes játékidő legvégén Samantha Kerr kiegyenlített, hosszabbításra mentve a mérkőzést.

A túlórában Weir révén büntetőt hibáztak a britek, majd még az első etap során az újból eredményes Kerr mellett a mindössze 18 esztendős Mary Fowler is eredményes tudott lenni, így kettővel vezetett az óceániai gárda. Ennek ellenére a britek 2-4-ről is megpróbálták a csodát, a harmadszor is eredményes White újabb góljával egyetlen találatra felzárkóztak, egyenlíteniük azonban már nem sikerült, így ő is követték a brazilok példáját, favoritként búcsúztak Tokiótól.

Olimpiai játékok, női labdarúgás, negyeddöntő:
Nagy-Britannia – Ausztrália 3-4 – hosszabbítás után (0-1, 2-2)
Gólszerzők: E. White (57., 66., 115.), ill. Kennedy (35.), Kerr (89., 106.), Fowler (103.)

Tokió 2020, női labdarúgótorna

Negyeddöntők:

Kanada – Brazília 1-0 – büntetők után
Nagy-Britannia – Ausztrália 3-4 – hosszabbítás után
Svédország – Japán péntek, 12:00
Hollandia – USA péntek, 13:00