Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: elhagyta a csapat edzőtáborát a saját nevelésű játékos

A spanyol bajnokságban szereplő Barcelona csapata hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy elengedték saját nevelésű játékosukat, Alex Colladót az edzőtáborból. 

(Photo by Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

A Barcelona megerősítette, hogy elengedte saját nevelésű középpályását, Alex Colladót a csapat edzőtáborából, hogy rendezze a jövőjét.

A katalán Mundo Deportivo értesülései szerint már meg is van az új csapata a belga Club Brugge személyében, ahová egy éves kölcsönszerződéssel érkezik majd.

Collado meglepetésre kimaradt a katalán gárda szombati felkészülési mérkőzésének keretéből a Stuttgart ellen, és mostanra kiderült, hogy a döntés a jövője felett már a találkozó előtt megszületett.

A 22 éves középpályás eddig a Barca B csapatában futballozott, de mostanra már szeretett volna felkerülni a felnőttekhez. Ezt viszont a Barcelona még nem akarja megadni a fiatal játékosnak, viszont a jövőben számítanak majd rá, ezért is küldik Belgiumba, hogy tapasztalatot szerezzen.

Collado az előző szezont 8 góllal és 3 gólpasszal fejezte be, mint a Barca B csapatkapitánya, és a játékos a nevelőklubja felnőtt csapatában képzeli el a jövőjét.