Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Schäfer bombagóljával egyenlített, majd idei első győzelmét szerezte a DAC – videóval

A tavalyi második helyezett FC DAC 1904 gárdája szezonbeli első hazai mérkőzését az újonc ellen játszotta a szlovák bajnokság (Fortuna Liga) 2021-2022-es kiírásában a vasárnap esti órákban…

 

Az első fordulóban sima vereséget szenvedő FC DAC 1904 a papírformának megfelelően, 3-1-es győzelmet aratott hazai környezetben a MOL Arénában a Liptovsky Mikulás együttese ellen. Komoly hideg zuhany érte a mérkőzés elején a dunaszerdahelyieket, hiszen az újonc vendégek már az első percben vezetést szereztek, miután egy hosszú előreívelés után Dragan Andric távolról emelt Jedlicka ketrecébe. A sokkoló kezdés után a hazaiak szép lassan egyre inkább átvették az irányítást, a játékrész második felében már kifejezetten dominálták a találkozót. Végül megannyi kimaradt lehetőség után az első félidő ráadásának első pillanataiban a balról középre húzó Schäfer András jó húsz méterről védhetetlen bombagólt ragasztott az ellenfél hálójába, így közvetlenül a szünet előtt sikerült egyenlíteni. A szünet után tovább rohamoztak a szerdahelyiek, és az 57. percben elképesztő tűzijáték végén az első fordulóban is eredményes nigériai Abdulrahman Taiwo vágta be a vezető gólt egy ötösről kihasznált lecsorgó labdából. A DAC fordítani tudott, és bár voltak lehetőségei a vendégeknek, a hosszabbításban a ghánai Sharani Zuberu ziccere végén az új igazolás első szerdahelyi találatával sikerült bebiztosítani a három pontot.

A legnagyobb riválisok közül a Slovan Bratislava és a Zsolna egyaránt hat-hat ponttal kezdte a szezont, a Dunaszerdahely csapatának a következő fordulóban Szereden kéne folytatni a felzárkózást.

FC DAC 1904 – Liptovsky Mikulás 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Schäfer (45+1.), Taiwo (57.), Zuberu (90+4.), ill. Andric (1.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye