Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

50 milliós védőt igazolt a Tottenham – HIVATALOS

A korábbi híreszteléseknek megfelelőn, az Atalanta miután véglegesítette a Juventustól, máris eladta az olasz bajnokság (Serie A) elmúlt szezonja legjobb védőjét a Tottenhamnek…

 

A Tottenham csapata a péntek esti órákban jelentette be, hogy szerződtette Cristian Romerót az Atalanta csapatától, akiért az egybehangzó nemzetközi beszámolók szerint a londoni gárda 50+5 millió eurót fizetett a bergamói egyesületnek.

A fiatal védőt a Nerazzurri múlt nyáron 18 millió eurós vételi opcióval vette kölcsön két évre a Juventustól, amely opcióval közvetlenül a végleges értékesítése előtt éltek ugyancsak a mai napon.

Romerót 2018-ban a Genoa csapata hozta Európába a Belgrano együttesétől, melyben már az első Serie A-s szezonjában 27 bajnokin jutott lehetőséghez. 2019 nyarán a Juve 26 millió euróért cserébe vásárolta meg őt, ám a 2019-2020-as idényt kölcsönben előző állomáshelyén töltötte, és jutott neki ismét 33 találkozó. Újabb kölcsönadása során pedig 31 bajnokin lépett pályára a Nerazzurrinál, 23 éves kora ellenére már csaknem 100 Serie A-s mérkőzést tudhat maga mögött.

Az egykori U20-as argentin válogatott kétségkívül komoly tehetség hírében áll, a Juventus nem véletlen szerezte őt meg, a védekezésbeli mezőnymunkája mellett a támadások építésében is tevékenyen részt vállaló Romero az elmúlt szezonban a BL-nyolcaddöntős Atalanta alkalmazásában is megcsillogtatta képességeit. Amellett, hogy a Serie A legjobb védője lett, az idén nyáron rendezett Copa Américán is bekerült a torna álomcsapatába, és a Spurs mellett korábban a Barcelona is élénken érdeklődött megszerzése iránt.