A Puskás Aréna is beugrott volna…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Jürgen Klopp együttese győzelem zárta a felkészülési szakaszt, utolsó ellenfelük, az Osasuna is kapitulált.
Rounding pre-season off with a 𝐖
— Liverpool FC (@LFC) August 9, 2021
Erősen tartalékos kezdővel várta a Liverpool az Osasuna együttesét a szezon rajtja előtti hétvégét megelőzően, miután a csapat védője, Andrew Robertson egy váratlan sérülésbe futott bele az előző felkészülési mérkőzés folyamán, amelynek köszönhetően több hetes kihagyással indítja a szezont.
Jürgen Klopp tehát inkább biztosra ment és az igazi nagyágyúiból csak párat küldött pályára a kezdőcsapatban, azonban Firmino így is remekelni tudott, már az első félidőben két gólt lőve az Osasuna együttesének.
A második játékrészben és a biztos előny tudatában már csak tartalékos erőbedobással játszott az angol csapat, szemmel láthatóan minden játékos féltette magát a sérülésektől a start előtti utolsó felkészüli mérkőzésén
A végeredményt jelentő 3-1-es összesítést végül Kike állította be, aki szépíteni tudott a hetvenedik percben, azonban az Osasuna ennek ellenére sem távozhat jó hangulatban, egy ilyen viszonylag sima vereséget követően.
Liverpool – Osasuna 3-1 (3-0)
Gólszerzők: Areso ÖG (14.) Firmino (21. 41.) ill. Kike (70.)
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]