Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntött a Leeds a menedzserkérdésben – HIVATALOS

Az angol bajnokság (Premier League) 2021-2022-es kiírásának rajtjára készülő Leeds United gárdája a minap erősítette meg pozíciójában menedzserét…

(Photo by Lynne Cameron – Pool/Getty Images)

A Leeds United együttese a hétvégi szezonrajt előtt néhány nappal erősítette erősítette meg, hogy Marcelo Bielsa a következő idényre is aláírta szerződését a klubbal.  Az argentin szakember rendszerint évről évre, lépésről lépésre újítja meg kontraktusát a szigetországi csapattal, ehhez a szokásához most is hű maradt, de mivel nem neveztek ki eddig mást a helyére, sejthető volt a további maradása.

Az “Őrült” becenévre hallgató 66 esztendős rosáriói tréner a negyedik idényét kezdheti meg a Leeds kispadján, egyben a másodikat a PL-ben, ahová a 2019-2020-as másodosztályú bajnokság megnyerésével jutottak fel. Bielsa annak idején a feljutást követően is csak közvetlenül a következő bajnoki rajt előtt újította meg a szerződését, szigorúan egy évvel, úgy látszik továbbra is ezt a szokását követi, hosszabb távra nem szeretné lekötni magát sehova. A rutinos edző egykor az argentin és a chilei válogatott szövetségi kapitánya volt, Spanyolországban korábban az Espanyol és az Athletic Club csapatát irányította.

Bielsa az elmúlt szezon során a kilencedik helyig kormányozta a Leeds-t, amely az elmúlt húsz évben a legtöbb pontot és legtöbb gólt szerző újonc csapatnak mondhatta magát az angol első osztályban.