Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: vereséget szenvedett a nyitómérkőzésen az Arsenal – Videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) is elrajtol a hétvégén, a nyitómérkőzést az újonc Brentford játszhatta az ismét nagy terveket szövögető Arsenal ellenében.

(Photo by Eddie Keogh/Getty Images)

A találkozó eleje kiegyenlített volt, mindkét csapat komolyabb tempót diktált, azonban igazán nagy lehetőségig csak a hazaiak jutottak el, Bryan Mbeumo éles szögből lőtt kapufát a 12. minutumban. A 20. perc környékén feljebb tolta védelmét a Brentford, és nyomást gyakoroltak az Arsenal kapujára, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis a londoni együttesnél nem tudtak rendesen felszabadítani, így egy visszapasszolt labdából csinált meg egy remek cselt befelé az újonc spanyol középpályása, Sergi Canos, majd a lábak alatt gyönyörűen a rövidbe lőtt a tehetetlen Leno mellett (1-0). Az első játékrészben pedig már nem történt semmi említésre méltó, ebből eredően egygólos hazai vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidő is teljesen kiegyenlített volt, mindkét oldalt akadtak lehetőségek, de gól egyikből sem született. Nem úgy, mint a 73. percben, amikor egy nagy bedobást követően csorgott a labda a hosszúra, a legszemfülesebb pedig a dán válogatott, Christian Norgaard volt, aki közvetlen közelről teszi magabiztossá a Brentford előnyét (2-0). A 27 éves középpályás kis híján duplázni tud 8 perccel később, de fejese ezúttal elkerülte a kaput centikkel a labda. A 87. percben kiváló támadást vitt végig az Arsenal, amelynek a végig Tierney tette be a labdát középre, Pépé pedig kapura lőtt, de Raya hatalmas bravúrral hárítani tudott, így ő is kivette részét a győzelemből. A Brentford ezzel a sikerrel 74 évet követően tudott mérkőzést nyerni az élvonalban, és ez az első sikere a Premier League-ben, amióta így nevezik az angol első osztályt. Az Arsenal pedig úgy fest továbbra sem lesz az élboly meghatározó tagja.

Brentford – Arsenal 2-0 (1-0)
Játékvezető: M. Oliver, Helyszín: Brentford Community Stadium (London)
Gólszerzők: S. Canos (22.), C. Norgaard (73.) ill.

Az 1. forduló további mérkőzései
Szombat

13:30 Manchester United – Leeds United (Tv: Digi Sport 1)
16:00 Burnley – Brighton
16:00 Chelsea – Crystal Palace (Tv: Digi Sport 1)
16:00 Everton – Southampton
16:00 Leicester  – Wolves
16:00 Watford – Aston Villa
18:30 Norwich – Liverpool (Tv: Spíler 1)

Vasárnap
15:00 Newcastle – West Ham (Tv: Digi Sport 1)
17:30 Tottenham – Manchester City (Tv: Spíler 1)

A bajnoksági pillanatnyi állása