Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eredivisie: ötösre vizsgázott az Ajax a rajton – videóval

Ezen a hétvégén a holland bajnokság (Eredivisie) 2021-2022-es idénye is kezdetét vette, és a szombati játéknapon három élcsapat máris pályára lépett…

(Photo by Broer van den Boom/BSR Agency/Getty Images)

Az Ajax Amszterdam gárdája könnyedén értékesítette a papírformát a holland bajnoki szezon nyitófordulójában, hiszen 5-0-ra legyőzte a NEC Nijmegen együttesét a szombati napon. A bajnoki címvédő semmit nem bízott a véletlenre, hiszen Sebastien Haller már az ötödik percben kinyitotta a gólcsapot, majd röviddel később a neki előkészítést adó Noussair Mazraoui is betalált, az első húsz perc végére pedig már 4-0 volt az állás. Az első félidőre ki is alakult a találkozó 5-0-s végeredménye Dusan Tadic napi második gólját követően. Az amszterdamiak a fékezhetetlen gólgyártás mellett régi ismerősüket, az ellenfél sorait erősítő Lasse Schönét is nagy szeretettel köszöntötték, aki annak idején hét éven át volt az Ajax játékosa, idén pedig visszatért a NEC-be. Ezzel a címvédő a 2021-2022-es kiírásban is bizonyította sikeréhségét és motiváltságát.

Ajax Amszterdam – NEC Nijmegen 5-0 (5-0)
Gólszerzők: Haller (5.), Mazraoui (9.), van Rooij (13. – öngól), Tadic (19., 38.), ill.

 

Ami az Eredivisie többi potenciális élcsapatát illeti: a PSV Eindhoven a szombati nyitónapon félidőnkénti egy-egy találattal idegenben gyűjtötte be a három pontot, a két évvel ezelőtti félbeszakadt bajnokságot pedig az Ajax-szal akkor holtversenyben vezető AZ Alkmaar házon kívül 1-0-s vereséget szenvedett az RKC Waalwijk ellen.

Vasárnap a Vitesse Arnhem a Zwolle, a Feyenoord pedig a Willem II vendége lesz az első forduló folytatásában.

Heracles – PSV Eindhoven 0-2 (0-1)
Gólszerzők: ill. Bruma (39.), Madueke (63.)

RKC Waalwijk – AZ Alkmaar 1-0 (1-0)
Gólszerző: Kramer (44.), ill.

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye