Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dárdai: “Egy semmiből jött ellentámadás miatt vesztettünk”

A német bajnokság (Bundesliga) új idényében a második mérkőzését is vezetésről veszítette el a magyar vezetőedző által dirigált Hertha BSC csapata…

(Photo by Maja Hitij/Getty Images)

A tavaly bennmaradást a szezon hajrájában magabiztosan kiharcoló Hertha BSC alakulata szombaton az 1-0-s vezetése ellenére 2-1-es vereséget könyvelhetett el a Wolfsburg ellen, melyet követően a fővárosiak magyar trénere, Dárdai Pál sem volt túl elégedett:

“Egy semmiből jött ellentámadásnak betudhatóan veszítettünk. úgy érzem, jobbak voltunk 2-1-es állásnál, de nem tudtunk kellően koncentrálni. Nagyon fájó, hogy nem tudtunk pontot szerezni, ám láthattuk a csapaton, hogy mindenki harcolt és küzdött, senki sem sétált a mérkőzés alatt. Az első félidőben a Wolfsburg jobban nyomott, de a szünet után jól jöttünk ki és megérdemeltük azt, hogy megszereztük a vezetést. A legnagyobb probléma, hogy nem tudtunk meglépni 2–0-ra.”

A magyar válogatott szövetségi kapitánya nem tartotta problémának, hogy két játékosa vitatkozott azon, hogy ki végezze el a büntetőt: “edzőként örülsz annak, ha két játékosod is szeretne odaállni a büntetőhöz, jobban, mint ha lenne 11 olyan játékosod, akik nem mernek semmit sem csinálni.”

A 18 csapatos német bajnoki mezőnyből egyedüliként két zakóval rajtoló Hertha a következő mérkőzését jövő szombaton a címvédő Bayern München otthonában vívhatja.