Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: máris megvan a Hellas Verona új vezetőedzője! – Hivatalos

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Hellas Verona együttese máris kinevezte új vezetőedzőjét. Meglepetés nem született, hiszen a legesélyesebbnek tartott Igor Tudor ülhet le a csapat kispadjára.

Mint arról korábban beszámoltunk, a mai nap folyamán menesztették Eusebio Di Francescót a Hellas Verona vezetőedzői posztjáról. Ez annak volt betudható, hogy az olasz tréner vezetésével az első 3 fordulóban rendre vereséget szenvedett a csapat. Az utódláson nem sokat gondolkozott a vezetőség, ugyanis már azt is bejelentették, hogy Igor Tudor fogja pótolni az olasz szakvezetőt. A horvát tréner a Juventus szakmai stábjában szerepelt korábban, de felbontotta a szerződését, így minden akadály elhárult, hogy leülhessen a Verona kispadjára.

Tudor edzői pályafutása során irányította már a Hajduk Split, a PAOK, a Karabükspor, a Galatasaray, és az Udinese együttesét is. A 43 esztendős szakvezető számára tehát nem lesz ismeretlen a vezetőedzői poszt a Serie A-ban, hiszen korábban két ciklusban is volt az Udinese mestere, igaz összesen csupán 25 meccs erejéig.