Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszavonult a Chelsea egykori támadója – HIVATALOS

A hétfői napon közösségi oldalán keresztül tudatta az egykor Chelsea csapatában is megforduló csatár, hogy befejezi aktív pályafutását…

A hétfői napon bejelentette visszavonulását Demba Ba szenegáli válogatott labdarúgó, a Chelsea korábbi játékosa, aki aktív pályafutása során számtalan országban megfordult.

A 36 esztendős csatár Belgiumban kezdte karrierjét, majd 2007-ben szerződött a Hoffenheimhez, amely akkor a német másodosztályban szerepelt, és kulcsszerepet játszott abban, hogy a sinsheimi együttes feljutott a Bundesligába. Három és fél év után 103 tétmérkőzés és 40 gól után hagyta el a német csapatot és igazolt a Premier League-be, ahol a West Ham United, a Newcastle United és a Chelsea csapataiban szerepelt. Ba a londoni “kékek” alkalmazásában vált széles körben ismertté, miután 2012 és 2014 között 51 tétmeccsen 14 gólt szorgoskodott össze a csapat színeiben.

Ezt követően futott egy 27 (!) gólos szezont 2014-2015-ben a török Besiktas színeiben, majd a nagy kínai “átigazolási hullám” idején a Távol-keleti Szuperligába igazolt, s két részletben három évet húzott le a Shanghai Shenhua együttesében, ahol mindent egybevetve 24 gólig jutott. Menet közben vissza-visszatért Törökországba, két bajnoki címet ünnepelhetett, 2018-tól 2021-ig az Istanbul Basaksehir csapatában szerepelt, idén nyáron pedig a svájci élvonalbeli Luganóhoz szerződött, ám három meccs után inkább a befejezés mellett határozta el magát.

Ba 2007 és 2015 között 22 alkalommal lépett pályára a szenegáli válogatott színeiben, három gólt szerzett a nemzeti együttesben.