Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Török csodagyerekkel erősített a Barcelona! – Hivatalos

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona együttese bejelentette, hogy szerződtették a Kayserispor fiatal reménységét, Emre Demirt.

(Photo by /BSR Agency/Getty Images)

A katalán klub a mai nap folyamán jelentette be hivatalos oldalán, hogy egyességre jutottak Emre Demir átigazolását illetően a Kayserisporral. A török futball egyik, ha nem a legnagyobb reménységeként számon tartott játékosát 2 millió euróért igazolta le a Barcelona. A megegyezés szerint a támadó középpályás ezt a szezont még a török csapatnál fogja tölteni, és 2022 nyarán csatlakozik a Barca B-hez. Demir 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá a katalán sztárcsapattal, amely 400 millió euróban határozta meg a kivásárlási árát.

Demir mindössze 15 esztendősen már bemutatkozhatott a török élvonalban, ahol a 2019/20-as szezonban meg is szerezte első gólját, amivel ő lett a török bajnokság történetének legfiatalabb gólszerzője. Karrierje folyamán eddig 31 alkalommal ölthette magára a Kayserispor mezét, ezeken a találkozókon pedig 3 gólig és 1 gólpasszig jutott.