Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING: eldőlt, játszhat-e Messi a PSG következő meccsén!

A francia élvonalbeli bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain részéről hivatalosan is megerősítették, hogy a klub nyári bombaigazolása, Lionel Messi nem lesz bevethető a Montpellier elleni összecsapáson.

(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)

A 34 esztendős  klasszis már a párizsiak legutóbbi mérkőzéséről is hiányzott, méghozzá azért, mert az Olympique Lyon ellen kapott egy rúgást a bal térdébe, aminek csontzúzódás lett a következménye. Messi tehát biztosan kihagyja a Ligue 1 soron következő fordulóját, az pedig egyelőre kérdéses, hogy a jövő keddi, Manchester City elleni Bajnokok Ligája-párharca felépül-e.

Messi eddig mindössze három találkozón lépett pályára a Párizs színeiben.

A PSG nagyszerűen indította a 2021–2022-es szezont, hiszen Mauricio Pochettino gárdája százszázalékos teljesítménnyel listavezető a bajnokságban – igaz, a BL-ben már más a helyzet, ott a fővárosiak csupán 1 pontot gyűjtöttek be a Club Brugge ellen.