Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy rangadót is ki kell hagynia Ronald Koemannak!

A spanyol szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében a Barcelona vezetőedzőjét, Ronald Koemant két meccses eltiltással sújtották…

(Photo by Fran Santiago/Getty Images)

Mint arról beszámoltunk, Ronald Koemant a Cádiz elleni 0-0-ra végződő találkozón kiállította a játékvezető. A holland tréner véleménye szerint nem mondott semmi különöset a bírónak, mégis Spanyolországban mindenért piros lapot osztogatnak a játékvezetők. A spanyol szövetség fegyelmi bizottsága a mai nap folyamán hozott döntést Koeman ügyében, és úgy döntöttek, hogy a holland tréner eltiltása két mérkőzésre szól, aki így nem csupán a Levante elleni meccsen, hanem az Atletico Madrid elleni rangadón sem ülhet majd le a kispadra, persze, ha akkor még ő lesz a Barcelona trénere. A játékvezető elmondása alapján egyébként Koeman azért jutott a kiállítás sorsára, mivel a technikai zónát elhagyva, heves kézmozdulatokkal, és kiabálva reklamált, hogy két labda van a pályán.

A Barca egyébként fellebbezett Frenkie de Jong második, és Sergio Busquets sárga lapja ellen is, de a szövetség mindkét kérelmet elutasította. Koeman mellett így de Jong sem segítheti a Barcelonát a Levante elleni találkozón.