Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Dortmund középpályására hajt a Juventus! – sajtóhír

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus együttese a téli átigazolási időszakban ismét megpróbálja elcsábítani a Borussia Dortmundtól Axel Witselt.

(Photo by Alexandre Simoes/Borussia Dortmund via Getty Images)

A Calcio Mercato legfrissebb beszámolója szerint a Juventus gárdája szeretné leigazolni a téli átigazolási időszakban Axel Witselt. A torinói gárdát már a nyár folyamán is hírbe hozták a belga középpályással, ám akkor az üzlet végül nem valósult meg. Sajtóhírek szerint a Juve a télen újra megpróbál tárgyalni a 32 esztendős futballistával, akinek az idény végén lejár a szerződése a sárga-feketéknél, így januártól szabadon tárgyalhat a kérőivel. Massimiliano Allegri számára kulcskérdés, hogy erősítsen csapata középpályáján, az olasz tréner ugyanis nem elégedett a mostani felhozatallal, és ahogy arról beszámoltunk, a télen akár ingyen is kész megválni Aaron Ramseytől.

Witsel 2018 nyara óta erősíti a Borussia Dortmundot, amelynek színeiben minden sorozatot figyelembe véve 113 találkozón lépett pályára. Ezeken a meccseken 11 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 9 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.