Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: jól tartotta magát a Milan, de az utolsó 15 percben fordítani tudott az emberelőnyben játszó Atletico! – videóval

A Bajnokok Ligája B-csoportjában az első körben vereséget szenvedő AC Milan az Atletico Madridot fogadta, míg a Liverpool a Portohoz látogatott. A “Vörösök” a vártnál jóval könnyebben hozták el a 3 pontot a Dragaoból, míg az Atletico 60 percig emberelőnyben futballozhatott, mégis a 84. percig vesztésre állt…

(Photo by Giuseppe Cottini/NurPhoto via Getty Images)

Komoly iramban kezdték meg a mérkőzést a felek, a Milan az első percektől igyekezett komoly nyomást gyakorolni a madridiak védelmére. Ez a nyomás a 20. percben érett góllá, amikor Leao vette be Oblak kapuját, 1-0! A milánóiak felhőtlen öröme nem tarthatott sokáig, a 29. minutumban ugyanis Kessié begyűjtötte a második sárgáját, így máris mehetett zuhanyozni. A 38. percben mégis majdnem tovább növelte előnyét a hazai gárda, Leao 15 méterről leadott ollózási kísérlete azonban a lécen csattant. A második játékrészben Simeone igyekezett felpörgetni csapatát, ezért 3 cserét is végrehajtott. Az első 10 percben Kondogbia és Suárez is veszélyeztettet a milánói kaput, de az egyenlítés nem jött össze. A második félidőben egyértelműen átvették a kezdeményezést a “Matracosok” de ez sokáig nem hordozott magában komoly veszélyt. A 84. percben aztán csak sikerült megtörni a jeget, Griezmann révén ugyanis összejött az egyenlítés, 1-1! Ezt követően szinte rögtön vissza is vette a vezetést a Milan, de Florenzi kapáslövése kevéssel elzúgott Oblak kapuja mellett. A ráadásban aztán újabb drámai pillanatok következtek a Milan szurkolók szempontjából, a 94. percben ugyanis büntetőt ítélt a játékvezető Kalulu kezezése után! A tizenegyest Suárez értékesítette, így az utolsó percekben az Atleticónak sikerült kiénekelnie a sajtot a Milan szájából!

AC Milan – Atletico Madrid 1-2 (1-0)
Helyszín:
San Siro Vezette: C. Cakir
Gólszerzők: Leao (20.) ill. Griezmann (84.), Suárez (90+7. – büntető)
Sárga lapok: Kessié (15.), Rebic (29.), Hernandez (69.), Saelemaekers (79.) ill. Kondogbia (60.)
Kiállítás: Kessié (29.) ill.-

AC Milan: Maignan – Hernández, Tomori, Romagnoli, Calabria – Kessié, Bennacer (Florenzi 81.), Saelemaekers (Kalulu 81.) – Leao (Touré 57.), Rebic (Tonali 34.), Diaz (Giroud 57.) Vezetőedző: Stefano Pioli

Atletico Madrid: Oblak – Trippier (Felix 40.), Gimenez, Felipe, Hermoso (Lodi 46.) – Llorente, Koke (Griezmann 61.), Kondogbia (Lemar 64.), Carrasco (De Paul 46.) – Correa, Suárez Vezetőedző: Diego Simeone

A mérkőzés összefoglalója:

 

Egyik kedvenc ellenfeléhez látogatott a Liverpool együttese, hiszen 2018-ban és 2019-ben is összefutottak a Porto gárdájával az egyenes kieséses szakaszban. A 4 találkozóból hármat megnyertek a „Vörösök”, ráadásul 11 gólt lőttek ezeken a meccseken és mindössze egyetlen gólt kaptak. A sorminta ezúttal sem szakadt meg, Klopp legénysége ugyanis szinte már az első félidőben eldöntötte a találkozó sorsát. A 18. percben Mohamed Salah góljával kerültek előnybe a vendégek, miután az egyiptomi támadó egy kipattanó labdát vágott a hálóba, 0-1! A szünetig még adódott pár lehetősége a Poolnak, hogy tovább növelje az előnyét, és ez a 45. percben össze is jött, miután egy végsőkig kijátszott helyzetnél Manénak csak az üres kapuba kellett passzolnia, 0-2! A második játékrész elején több változást is eszközölt a Porto mestere, de Salah ismét betalált, ezzel eldöntve az érdemi kérdéseket, 0-3! A 75. percben ugyan összejött a szépítés a Portonak Taremi révén, de erre villámgyorsan válaszolt a Pool Firmino találatának köszönhetően, ezzel lezárva az esetleges portói feltámadást, 1-4! 5 perccel később Firmino újból betalált, így 2018 februárjához hasonlóan ismét ötször vették be a hálót a Dragaóban, 1-5! A Liverpool így a vártnál jóval könnyedebben gázolt át a Portón, megerősítve első helyét a csoportban.

FC Porto – Liverpool 1-5 (0-2)
Helyszín:
Dragao Stadion Vezette: S. Karasev
Gólszerzők: Taremi (75.) ill. Salah (18., 60.), Mané (45.), Firmino (77., 83.)
Sárga lapok: -ill.-
Kiállítás: -ill.

FC Porto: Costa – Sanusi (Wendell 56.), Marcano, Cardoso, Corona – Oliveira (Pepe 67.), Uribe (Vitinha 56.), Diaz, Martinez (Grujic 46.), Otavio (Vieira 14.) – Taremi Vezetőedző: Sergio Conceicao

Liverpool: Alisson – Milner (Gomez 66.), Matip, van Dijk, Robertson – Jones, Fabinho, Henderson (Oxlade-Chamberlain 73.) – Salah (Firmino 66.), Jota (Origi 88.), Mané (Minamino 66.) Vezetőedző: Jürgen Klopp

A mérkőzés összefoglalója:

A B-csoport aktuális állása: