Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Liverpool és a Chelsea korábbi játékosa Ausztráliába igazolt – HIVATALOS

A 32 éves támadó szebb napokat is megélt karrierje során, most fél évet követően talált magának új klubot távol hazájától.

Az ausztrál élvonalban szereplő Perth Glory együttese hivatalosan is bejelentette, hogy sikerült meggyőzniük Daniel Sturridge-ot a közös folytatásról. Az angol csatár 2022 nyaráig írt alá, amely tartalmaz plusz egy éves opciót is, amennyiben elégedettek a teljesítményével és, ha neki is bejön az újdonsült környezet.

Sturridge a Manchester Cityben nevelkedett, majd a Chelsea-hez szerződött 2009-ben, ahol voltak jó periódusai, de végül igent mondott a Liverpoolnak a több játéklehetőség reményében 2013 januárjában. A Vörösöknél is voltak igazán kiemelkedő időszakai, viszont az új igazolások után valami eltört nála és elindult lefelé a lejtőn, így nem is meglepő, hogy Jürgen Klopp már nem számolt vele komolyabban, ezért előbb kölcsönbe adták őt a West Bromwichnak, majd ingyen elengedték őt utolsó állomáshelyére, a Trabzonsporhoz.