Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: Ronaldo vezérletével győzött Portugália! – eredmények, tabellák

Az A-csoportban vitézkedő Portugália hozta a kötelezőt és könnyedén verte Luxemburgot hazai pályán, míg a rivális Szerbia szintén nyert. A B jelű kvartettben Svédország fontos mérkőzésen győzött Görögországgal szemben…

(Photo by Gualter Fatia/Getty Images)

A-csoport:

A portugálok hozták a kötelezőt, s gyakorlatilag kevesebb mint 20 perc alatt eldöntötték a találkozó sorsát. A hazaiaknál Cristiano Ronaldo triplázott, igaz ebből a háromból kettőt büntetőből szerzett. A szerbek pedig Dusan Vlahovic vezérletével húzták be a három pontot, a fiatal csatár duplázott, Azerbajdzsán ráadásul megnehezítette a hazai együttes dolgát. 

Portugália – Luxemburg 5-0 (3-0)
G.:
C. Ronaldo(8., 13., 87.), Fernandes(18.), Palhinha(69.) ill.

Szerbia – Azerbajdzsán 3-1 (1-1)
G.:
Vlahovic(30., 53.), Tadic(83.) ill. Makhmudov(45+2.)

Az A-csoport állása:

B-csoport:

Fontos mérkőzést húzott be Svédország, hiszen a svédek ezzel a sikerrel átvették a vezetést a B-csoportban, ráadásul eddig egyetlen vereségüket Görögországgal szemben szenvedték el. A másik találkozón Grúzia visszavágott Koszovónak, hiszen ezúttal a grúzok tudtak idegenben nyerni, ezzel megszerezve első győzelmüket. 

Svédország – Görögország 2-0 (0-0)
G.:
Forsberg(59.), Isak(69.) ill.

Koszovó-Grúzia 1-2 (1-1)
G.:
Muriqi(45.) ill. Okriashvili(11.), Davitashvili(82.)

A B-csoport állása:

C-csoport:

Svájc nem sok esélyt adott a hazai pályán játszó litvánoknak, ráadásul a vendégek már háromgólos előnnyel vonulhattak pihenőre, míg a kvartett másik találkozóján Bulgária hátrányból felállva győzött Észak-Írország ellen. 

Litvánia – Svájc 0-4 (0-3)
G.:
ill. Embolo(31., 45.), Steffen(42.), Gavranovic(90+4.)

Bulgária – Észak-Írország 2-1 (0-1)
G.:
Nedelev(53., 63.) ill. Washington(35.)

A C-csoport állása: