Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Nagy adag szerencsével, de legyőzte a Brentfordot a Chelsea! – videóval

Komoly erőpróba várt az angol bajnokság (Premier League) listavezetőjére, a Chelseare, hiszen ahhoz az újonc Brentfordhoz látogattak, amely a Liverpool és az Arsenal ellen is pontot tudott szerezni odahaza. A “Kékek” végül 3 ponttal távozhattak, de ehhez Mendy hatalmas bravúrjaira is szükség volt az utolsó 20 percben.

(Photo by Catherine Ivill/Getty Images)

Erősen felforgatott csapatot küldött fel a pályára Thomas Tuchel, ami még a mérkőzés első 25 percében érződött is. Az első komoly lehetőség a Brentford előtt adódott, a 21. percben ugyanis Mbeumo szerezhette volna meg a vezetést, de a kapufa megakadályozta ebben. Nem sokkal később Kovacic szabadrúgása és Werner lövése okozott némi veszélyt, de mindkétszer a kapu felett hagyta el a labda a játékteret. A szünet előtti percekben már egyre komoly fölénybe kerültek a vendégek, ami góllá is érett. A 45. percben egy akció végén Chilwell elé pattant a labda, ő pedig 12-13 méterről kapásból védhetetlenül a hálóba bombázta a labdát, 0-1!

A második félidő is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, nagyjából a második játékrész feléig egyik fél sem tudott komoly helyzetet kialakítani. Ezt követően viszont a 70. percben Lukaku duplázhatta volna meg a Chelsea előnyét, de a belga támadó elhibázta a hatalmas lehetőséget. A 73. percben egy bedobást követően Ivan Toney kapáslövését kellett bravúrral hárítania Mendynek, de két minutummal később ismét a kapufa mentette meg a Chelseat. Ekkor akárcsak az első félidőben,  Mbeumo került komoly helyzetbe, a kapufa viszont újból megakadályozta őt a gólszerzésben. A 83. percben Ghoddos előtt adódott nagy esély, de Mendy ezt a ziccert is hárította, majd Norgaard pöccintését Chalobah a gólvonal elől vágta ki a labdát. Mindössze 3 minutum telt el, amikor Mendynek ezúttal fejjel kellett egy közeli lövést fognia, de a francia kapus Jansson lövését is hárította. A 93. percben újabb hatalmas Edouard Mendy védésre volt szükség. A francia hálóőr Norgaard ollózós kísérletét tolta a kapufára. Ez volt végül az utolsó helyzete a Brentfordnak, így Chilwell gólja és Mendy számtalan bravúrja 3 pontot ért a Chelsea számára.

Brentford – Chelsea 0-1 (0-1)
Helyszín:
Brentford Community Stadium Vezette: A. Taylor
Gólszerző: -ill. Chilwell (45.)
Sárga lapok: Canos (32.) ill. Kovacic (18.)
Kiállítás: ill.

Brentford: Raya – Pinnock, Jansson, Jörgensen – Henry, Onyeka (Forss 67.), Norgaard, Jensen, Canos (Ghoddos 72.) – Toney, Mbeumo Vezetőedző: Thomas Frank

Chelsea: Mendy – Chalobah, Christensen, Sarr – Azpilicueta (James 89.), Kanté, Loftus-Cheek, Kovacic (Mount 65.), Chilwell – Werner, Lukaku (Havertz 77.) Vezetőedző: Thomas Tuchel

A mérkőzés összefoglalója:

A 8. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Watford 0-5 Liverpool
Aston Villa 2-3 Wolverhampton
Leicester City 4-2 Manchester United
Manchester City 2-0 Burnley
Norwich 0-0 Brighton
Southampton 1-0 Leeds United
Brentford 0–1 Chelsea

Vasárnap:
15:00 Everton – West Ham United (Tv: Spíler 1)
17:30 Newcastle United – Tottenham (Tv: Digi Sport 1)

Hétfő:
21:00 Arsenal – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)

 

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: