Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hátrányból fordított, majd simázott a Tottenham – videóval

Hiába a villámgyors gól, továbbra is nyeretlen az idei kiírásban a Newcastle, míg a Tottenham egyre feljebb lépked a tabellán.

(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)

A tulajdonosváltás hírét követően, immár igencsak nagy nyomás alatt lép pályára a Newcastle együttese, hiszen az új vezetőség egyetlen célja az idei szezonra nézve a bennmaradás, azonban Steve Bruce együttese közel sincs olyan formában, hogy az jelenleg biztosra mondható legyen.

A nyeretlen hazaiak azonban ennek ellenére meglepetéssel nyitották a mérkőzést, hiszen a második percben Callum Wilson köszönt be Lloris kapujába, azonban az öröm nem tartott sokáig, hiszen mindössze 15 perccel később Ndombele tökéletes találatával egyenlített, majd Kane góljával fordított a Tottenham, egyre nagyobb nyomást helyezve a hazai védelemre.

Az érezhető nyomás végül Son góljával teljesedett ki, amelyre a Newcastle mindössze egy kínos Dier öngóllal tudott “válaszolni”, így egy újabb vereséget elkönyvelve a szezonban.

A Tottenham így a Brighton and Hove Albion mögé ugrott fel a tabella ötödik helyére, míg a Newcastle mindössze 3 ponttal áll a kiesőzónában.

Newcastle – Tottenham 2-3
Gólszerzők: Wilson (2.) Dier ÖG (88.) ill. Ndombele (17.) Kane (22.) Son (48.)
Kiállítás: – ill. –

A 8. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Watford 0-5 Liverpool
Aston Villa 2-3 Wolverhampton
Leicester City 4-2 Manchester United
Manchester City 2-0 Burnley
Norwich 0-0 Brighton
Southampton 1-0 Leeds United
Brentford 0–1 Chelsea

Vasárnap:
Everton 0-1 West Ham United
Newcastle United 2-3 Tottenham

Hétfő:
21:00 Arsenal – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)