Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Már a télen megválna létszámfeletti játékosától Thomas Tuchel! – sajtóhír

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea együttesének menedzsere, Thomas Tuchel már a téli átigazolási időszakban kész megválni Ross Barkleytól.

(Photo by Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images)

Zöld utat kapott Ross Barkley a Chelsea menedzserétől, Thomas Tucheltől. Noha nem azt engedélyezte számára a tréner, hogy több időt tölthessen a pályán, hanem azt, hogy a következő átigazolási időszakban távozhasson a londoni csapattól. A német vezetőedző ugyanis egyáltalán nem számít a középpályásra a jövőbeni terveiben, így inkább még ezen a télen értékesíteni szeretnék őt egy kedvezőbb összegért. A 90min beszámolója alapján több érdeklődő is van a Premier Leagueből a 27 esztendős játékos iránt, méghozzá a Burnley, a Newcastle United és a Leeds United személyében. A hírek szerint leginkább a “Szarkák” érdeklődnek Barkley iránt, az új vezetőség ugyanis hisz benne, hogy a 33-szoros angol válogatott középpályás lehet az egyik elindítója a Newcastle felemelkedésének.

Barkley ebben a szezonban összesen 3 mérkőzésen léphetett pályára a Chelsea színeiben, és ezeken a meccseken 36 perc jutott neki a bizonyításra. Szerződése 2023 nyaráig köti a “Kékekhez”. Piaci értékét 17 millió euróra taksálja a mértékadó transfermarkt.