Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbítana középpályásával az Ajax – sajtóhír

Az amszterdami klub szakmai stábja, vezetősége és szurkolói is megvannak elégedve a játékos teljesítményével, így egy számára sokkal jobb kontraktust ajánlanának neki holland sajtóinformációk szerint.

(Photo by Peter Lous/BSR Agency/Getty Images)

Az Ajax mindenképpen szeretné meghosszabbítani védekező szellemű középpályásának, Edson Álvareznek a szerződését, amely ugyan 2024-ig jelenleg is érvényes, de a teljesítményéhez képes úgy gondolják, hogy kevésnek tűnik. Éppen ezért csak plusz egy évvel toldanák meg, azonban sokkal jobb a számára pénzügyileg, ugyanis egy komolyabb fizetésemelést és bónuszokat tartalmaz.

A mexikói válogatott labdarúgó a tegnapi Bajnokok Ligája mérkőzésen is kiváló teljesítmény nyújtott, és többek között ennek is köszönhető, hogy 4-0-ra kiütötték a Borussia Dortmundot, így egyre közelebb a csapat számára a csoport elsőség, hiszen mind a három találkozóját behúzták a hollandok, ráadásul mindegyiket nagyon simán.

Álvarez 2019-ben érkezett az Ajaxhoz a Club América együttesétől 15 millió euróért cserébe, azóta 73 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a csapat színeiben, amelyeken 6 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.