Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentína: óriási lépést tett a bajnoki cím felé a River Plate – videóval

Csütörtökről péntekre virradóra az argentin bajnokság (Liga Profesional) rangadóján az első két helyezett játszott ki-ki mérkőzést egymás ellen…

(Photo by Hernan Cortez/Getty Images)

Az argentin éllovas River Plate gárdája 2-0-s győzelmet aratott a Talleres Córdoba vendégeként a hétközi forduló rangadóján, ezzel óriási lépést tett a bajnoki cím felé. A “milliomosok” már a találkozó nyolcadik percében tíz emberre fogyatkoztak a 20 éves hátvéd, Pena Biafore kíméletlen taposása miatt. A létszámfölényben játszó hazai gárda hiába támadott többet, a River hősiesen védekezett és életveszélyes kontrákat vezetett, Herrera kapus többször is bravúrral óvta meg csapatát a góltól. Aztán az első játékrész végén Carrascal jobb oldali bejátszását a kapu közvetlen közeléből az előre húzódó paraguayi hátvéd, Robert Rojas pofozta be a hálóba, előnybe került tíz emberrel a River. A második félidei folytatásban több őrületes egyenlítési lehetőség adódott a Talleres előtt, azonban Armani kapus és a védelem mindannyiszor hárítani tudott. Az utolsó húsz percen belül Julián Álvarez mesteri kiugrás végén lövetett gólt Braian Romeróval, aki beállította a találkozó végeredményét. A hajrában már hiába erőlködött a hazai csapat, nem sikerült közelebb zárkózniuk.

A River rendkívül fontos győzelmével immár hét pontra növelte előnyét a tabella élén első számú üldözője előtt, amikor már csak nyolc forduló van hátra a bajnokságból.

Talleres Córdoba – River Plate 0-2 (0-1)
Gólszerzők:ill. R. Rojas (42.), B. Romero (71.)
Kiállítva:ill. Pena Biafore (8.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)

 

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!