Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El Clásico: “A Barcának megvan a csapata ahhoz, hogy megverje a Real Madridot”

Az FC Barcelona jelenleg is aktív legendája, a Vissel Kobe csapatkapitánya, Andrés Iniesta úgy gondolja, hogy a gyengébb idénykezdet ellenére korábbi csapata nyerhet a spanyol bajnokság 10. fordulójában, a vasárnapi el Clásicón.

(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Nem kezdték túl jól a szezont a katalánok, hiszen a La Ligában mindössze a 7. helyet foglalják el (4 győzelem, 3 döntetlen és 1 vereség a mérlegük), a Bajnokok Ligája E-csoportjában pedig harmadikak – a Bayern Münchenctől és a Benficától is kikaptak 3-0-ra, legutóbb a Dinamo Kijevet legyőzték ugyan, de csak 1-0-ra. Ennek ellenére, Iniesta szerint a Barca-szurkolók mindig optimisták, főleg, ha az el Clasicóról van szó.

„Biztosan izgatottan várják a mérkőzést, azt remélve, hogy szeretett csapatuk jól játszik, és megszerzi a három pontot. A Barcelonának megvan a csapata ahhoz, hogy megnyerje nemcsak a Real Madrid elleni meccset, hanem a La Ligát is” – idézte az ESPN a 37 éves Iniestát.

A Real Madrid 17 ponttal a második a tabellán, a katalán csapat csak két egységgel van lemaradva ősi riválisától.